Vágólapra másolva!
Szrdjan Blagojevics, a Debreceni VSC edzője érthetően nem volt jókedvében a Ferencváros ellen elvesztett Magyar Kupa-csata után, de az MLSZ-nek címzett üzenetével leginkább csak saját magát nevettette ki.

Mint arról szerdán este beszámoltunk, a Debrecen drámai 11-es párbajt követően esett ki a Ferencvárossal szemben a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. 

A lefújást követően Loki edzője udvariasan gratulált a győztes Fradinak, de egyúttal a versenynaptárt összeállító MLSZ-nek is üzent.

"Gratulálok a Ferencvárosnak a továbbjutáshoz. Ez egy igazán drámai mérkőzés volt, de mindenekelőtt büszke vagyok, hiszen az elmúlt időszakban négy-öt szoros mérkőzést játszottunk a Ferencváros ellen, amely egy Ekl-csapat, pár nappal ezelőtt még az Olimpiakosz ellen szerepelt. Az, hogy ilyen szinten tudtunk vele harcba szállni, az azt jelenti, hogy nekünk is megvan a kvalitásunk. 

Szeretnék köszönetet mondani azoknak is, akik összeállítják a mérkőzések időpontját, hiszen ha a sajtótájékoztató időpontjában megnézzük az órát, láthatjuk, hogy 22 óra elmúlott, mi pedig három napon belül, szombaton 12.30-kor játszunk újabb mérkőzést. Ez nehéz lesz, figyelembe véve, hogy ma 120 percet játszottunk, de az lenne az üzenetem, hogy ezt is túl fogjuk élni

 - mondta Blagojevics, aki mintha megfeledkezett volna róla, hogy egyrészt csak maguknak köszönhetik, hogy így elhúzódott a találkozó, hiszen a második félidő második percétől kezdve emberelőnyben játszottak. Másrészt pedig hazai pályán fogadják a bajnokság leggyengébb csapatát, és nem Paksra a listavezetőhöz, vagy Zalaegerszegre, az ország másik végébe kell utazniuk.