Vágólapra másolva!
A feljutó helyen álló csapatok közül a listavezető Nyíregyháza hátrányból fordítva győzött a Szombathelyi Haladás ellen, míg a második Győr kikapott Kozármislenyben vasárnap a labdarúgó Merkantil Bank Liga 21. fordulójában.

A piros-kékek korán hátrányba kerültek, de a 29. percben egyenlítettek, ezt követően pedig azonnal emberhátrányba kerültek a szombathelyiek. Az éllovas ha nehezen is, de a második félidőben egy gólt szerezve érvényesítette a létszámfölényét. 

A Nyíregyháza továbbra is elképesztő formában futballozik
Fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

A kilenc kör óta veretlen Nyíregyháza sikerével nyolc pontra növelte előnyét a tabellán, mivel legfőbb üldözője, a Győr egygólos vereséget szenvedett a negyedik Kozármisleny vendégeként a forduló rangadóján. 

A feljutásra toronymagas esélyes győri csapat az NB II tavaszi szezonjában négy meccsből mindössze egyet tudott megnyerni. 

Az utolsó négy, kieső helyen álló gárda közül győzni tudott a Siófok és az újonc BVSC-Zugló is, viszont a sereghajtó Mosonmagyaróvár sorozatban negyedszer maradt alul, ezúttal Ajkán kapott ki egy 96. percben értékesített büntetővel.

A Budapest Honvéd 1-1-es döntetlent játszott a kieső helyen álló Tiszakécske vendégeként. A kilencedik kispestiek a pontvesztés ellenére is veretlenek Csertői Aurél vezetőedző kinevezése óta, a sorozatuk immár hét kör óta tart, de ezalatt csak kétszer győztek. A Tiszakécske viszont sorozatban 11. összecsapásán sem tudott diadalmaskodni az NB II-ben.

Merkantil Bank Liga NB II, 21. forduló:

HR-Rent Kozármisleny - ETO FC Győr 1-0 (1-0)

gólszerző: Daru (19.)
 

Nyíregyháza Spartacus FC-Szombathelyi Haladás 2-1 (1-1)

gólszerzők: Gengeliczki (29.), Vida K. (60.), illetve Rácz (9.)

piros lap: Tarján (30., Szombathelyi Haladás)
 

BFC Siófok-Kolorcity Kazincbarcika SC 3-0 (1-0)

gólszerzők: Gyurkits (9.), Németh B. (48.), Kitl (69.)
 

FC Ajka-Credobus Mosonmagyaróvár 1-0 (0-0)

gólszerző: Szarka (96., 11-esből)

piros lap: Czingráber (71., Credobus Mosonmagyaróvár)
 

Gyirmót FC Győr - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-0
 

BVSC-Zugló - Budafoki MTE 2-1 (2-0)

gólszerzők: Bacsa (7., 34.), illetve Vasvári (78.)
 

Aqvital FC Csákvár-Soroksár SC 1-2 (1-1)
gólszerzők: Fejős (1.), illetve Varga Z. (37.), Korozmán (55.)
 

Tiszakécskei LC-Budapest Honvéd 1-1 (1-1)
gólszerzők: Szőr (30.), illetve Bobál G. (25.)
piros lap: Krajcsovics (51., Budapest Honvéd)