Vágólapra másolva!
Elyaz Zidane, a korábbi aranylabdás Zinédine Zidane legkisebb fia elhagyja a Real Madridot és a La Ligában szereplő Betis csapatához igazol.

A 18 éves játékos – aki Zinédine Zidane legkisebb fia – szerdán utazott Sevillába, ahol véglegesítette 2026 nyaráig szóló szerződését új csapatával.

Elyaz Zidane a BL-trófeával a 2017-es finálé után Forrás: AFP/Javier Soriano

Elyaz Zidane középhátvéd és balhátvéd poszton is bevethető, kezdetben a Betis második csapatában fog játszani. A 18 éves Elyaz Zidane - aki a Real Madrid honlapján édesanyja vezetékneve, Elyaz Fernández néven szerepel - 2013-ban óta futballozott a Real Madridban, az idei szezonban azonban az Álvaro Arbeloa által vezetett utánpótláscsapatban kevés lehetőséget kapott, ezért döntött a távozás mellett.

A Real Madrid megkönnyítette a játékos helyzetét, nem akadályozta meg az átigazolását, azonban Elyaz Zidane játékjogának egy rész a Királyi Gárdánál marad.

Elyaz Zidane távozásával Zinédine Zidane négy fia közül csak egy marad a Real Madridnál, a 21 éves Théo Zidane, aki a jelen pillanatban a Real Madrid Castilla csapatának a tagja, az idei szezonban pedig az ötödik legtöbb játékperccel rendelkező focista Raúl González együttesében.