Eddig bírta, Xavi is távozik a Barcelonától

Xavi
Xavi csapata alulteljesített a Real Madrid ellen
Vágólapra másolva!
Az FC Barcelona hivatalos oldalán erősítette meg, hogy az idény végén távozik a csapat edzője, Xavi Hernández.

A 44 éves klublegenda, aki 1998 és 2015 között 767 tétmérkőzésen viselte a Barcelona mezét 2021 novemberében vette át a csapat irányítását, amellyel az előző idény végén bajnokságot nyert, valamint a Spanyol Szuperkupát is elhódította 2023 januárjában.

Xavi (középen) már nem sokáig ül a barcelonai kispadon Forrás: AFP/Lluis Gene

A 44 éves tréner szombat este a Villarrealtól elszenvedett hazai 5-3-as vereség után jelentette be a döntését.

- közölte sajtótájékoztatón a vártnál gyengébb szereplés miatt egyre nagyobb nyomás alá kerülő szakember, akinek a szerződése 2025-ig szólt. A Marca tavaly márciusban ugyanakkor már arról írt, hogy az együttműködést 2026-ig meghosszabbították.

A bajnoki címvédő Barcelona a mostani idényben hullámzóan teljesít, a La Ligában már tíz pont a hátránya az éllovas Real Madriddal szemben. A vezetőedző úgy véli, a játékosoknak szükségük van a változtatásra, ezért elkerülhetetlen a lépése.

A Barca ugyan a tabella harmadik helyén áll, de a hátránya tíz pont az éllovas Real Madrid és nyolc pont a Girona mögött.

Xavi - teljes nevén Xavier Hernández Creus - 2021 novembere óta irányítja a katalán csapatot. Korábban a Barcelona ikonikus játékosa volt, 1998-ban debütált az első együttesben, amelyben 2015-ig szerepelt középpályás irányítóként. A Barcával 25 trófeát nyert, közte négyszer Bajnokok Ligáját, nyolc spanyol bajnoki címet és három Király Kupát. A spanyol válogatott tagjaként világbajnok és kétszeres Európa-bajnok, tagja volt az olimpiai ezüstérmes együttesnek is.

Jürgen Klopp pénteken bejelentett távozását követően két napon belül Xavi a második sztáredző, aki váratlanul elhagyja a csapatát.