Vágólapra másolva!
A szombat sem telt el eseménytelenül a sportvilágban, számos érdekességet hozott ez a nap is. Ezek közül szedtük össze a legfontosabbakat, ha véletlenül valaki lemaradt volna róla. Napi összefoglaló:

Szoboszlai Dominikra is hatással lehet Jürgen Klopp távozása

A Premier League-ben szereplő Liverpool korábbi magyar játékosa, Kozma István elmondta, hogyan reagálhat Jürgen Klopp távozásának a hírére a csapat, merre tarthat a német edző, mi várhat Szoboszlai Dominikra, s milyen szakember érkezhet az angol csapathoz.

Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetbe kerültek Forrás: AFP/Oli Scarff

A német menedzser távozásának híre mindenkit meglepett, pedig nem hirtelen döntést hozott, régóta érlelődött benne a gondolat. Klopp távozásának híre önmagában is érdekes, de nekünk, magyaroknak most duplán is fontos, hiszen a német szakember csábította Liverpoolba a magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominikot, így az is kérdés, mi lesz így a magyar focista sorsa.

Pelé holttestét meggyaláznák, elutasított óvás

Megdöbbentő kéréssel fordult egy 60 éves brazil nő a helyi hatóságokhoz, aki a 13 hónapja meghalt focilegenda, Pelé holttestének exhumálását követeli.

Mint ismert, az olimpiai bajnok Franciaország hosszabbítás után 34-30-ra legyőzte a címvédő Svédországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság első elődöntőjében, pénteken Kölnben. A meccset nagyban befolyásolta egy időn túli szabaddobás, amely miatt a svédek óvást nyújtottak be a nemzetközi szövetséghez. Az EHF szombat délelőtt meghozta a döntését, és elutasította az óvást.

Újabb ellenfél kiléte vált biztossá a márciusi olimpiai selejtező szereplői közül, azaz kiderült, hogy a mieinknek melyik afrikai csapattal kell megküzdeniük a párizsi olimpiai szereplésért.

A súlyos sérülést ugyan megúszta, de a soron következő versenyeket kihagyja Mikaela Shiffrin, az amerikaiak alpesisí-sztárja.

Dárdai Pál neheztel a fiára, Xavi távozik az újabb égés után

Húzódik Dárdai Bence visszatérése a Hertha BSC labdarúgócsapatába. A szerda óta már 18 éves támadó középpályás októberben szenvedett bokasérülést, és januárra jósolták a teljes felépülését. Édesapja, egyben edzője, Dárdai Pál mégsem számíthat még rá. Kicsit neheztelve árulta el, miért tart tovább legkisebb fia gyógyulása.

Xavi az idény végén távozik Barcelonából Forrás: AFP/Lluis Gene

A spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában a Barcelona fordulatos meccsen 5-3-ra kikapott hazai pályán a Villarreal ellen.

Az FC Barcelona hivatalos oldalán erősítette meg, hogy az idény végén távozik a csapat edzője, Xavi Hernández.