Vágólapra másolva!
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az M4 Sport-nak adott exkluzív interjújában elmondta, hogy Marco Rossi csapata a tervek szerint Törökország, Koszovó, Írország és Málta csapatai elleni barátságos meccsekkel fog felkészülni a nyári, németország Európa-bajnokságra. A pontos dátumokat és helyszíneket a későbbiekben fogja bejelenteni az MLSZ.

A szövetség honlapján kiemelik, hogy a tervek szerint elsőként a szintén Eb-résztvevő Törökországgal játszik majd Marco Rossi együttese, hazai környezetben.

A magyar válogatott második felkészülési ellenfele Koszovó lesz, amely ugyan nem jutott ki az Eb-re és a világranglistán is csak a 101. helyen áll, azonban az Európa-bajnoki csoportellenfelünk, Svájc a selejtezők során sem idegenben sem hazai pályán nem tudta legyőzni.

Megvan, kik ellen készülnek az Eb-re Szoboszlai Dominikék Fotó: Csudai Sándor - Origo

Rossi csapatának első júniusi ellenfele Írország lesz, amely nem Eb-résztvevő, és jelenleg a 60. a világranglistán, játékstílusuk azonban segítségére lehet válogatottnak a Skócia elleni Eb-csoportmeccsre való felkészülésben. Az Európa-bajnokság előtti utolsó ellenfelünk Málta lesz.

A mérkőzésekkel kapcsolatos szerződések egyelőre nem kerültek aláírásra, néhány apró részlet még tisztázásra vár. Amint ez megtörténik, az MLSZ a szokásoknak megfelelően azonnal kommunikálni fogja a mérkőzések konkrét dátumait és helyszíneit.