Vágólapra másolva!
Lovrencsics Gergő 44-szeres válogatott labdarúgó szerint edzői munkája kiegészíti játékoskarrierjét a horvát másodosztályú NK Solin csapatánál.

A 35 éves futballista, aki 2021-ben vonult vissza a válogatottól, majd tavaly nyáron a horvát élvonalbeli Hajduk Splitből a másodosztályba igazolt, alapembernek számít együttesénél. A Solinnál, amelyhez nyárig köti szerződés, már az edzősködésbe is belekóstolt.

Az együttes a 12 csapatos bajnokság 11. helyéről várja a februári folytatást, és egyértelműen a bennmaradást célozta meg.

Lovrencsics Gergő 2021-ben vonult vissza a válogatottól Fotó: Csudai Sándor - Origo

Lovrencsics jelenleg a délelőtti edzések mellett délutánonként két csoporttal foglalkozik horvát segítőjével, akivel - amint azt a Nemzeti Sporthíradónak elmondta - nagyon jó az összhang. Az U7-es, illetve az U8-as korosztályban összesen 60 gyerek jár hozzá az edzésekre, de a jövőben szeretne felnőttcsapatokkal is foglalkozni.

mondta Lovrencsics, aki azt is elárulta, családjával együtt kiköltözött Horvátországba, mert ott képzelik el a jövőt. Azért azt a lehetőséget sem zárja ki, hogy valamikor visszatérnek majd Magyarországra.