Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó Ligakupa elődöntőjének odavágó mérkőzésén a Szoboszlai Dominiket nélkülöző Liverpool 2-1-re legyőzte a Fulham csapatát az Anfielden.

Jürgen Kloppnak nem volt könnyű dolga az összeállítást illetően, ugyanis Szoboszlai mellett nem számíthatott az Arsenal elleni FA-kupa meccsen megsérült Trent Alexander-Arnoldra, az Ázsia-kupán szereplő Endó Vatarura és az Afrika-kupára elutazó Mohamad Szalah-ra sem. Szoboszlaival kapcsolatban azonban remek hír, hogy állítólag a január 21-én sorra kerülő Bournemouth elleni bajnokin már újra ott lehet a pályán.

Szoboszlai Dominik hétfőn Budapesten járt, ahol megválasztották az Év Sportolójának Forrás: MTI/Hegedüs Róbert

A Liverpool óriási intenzitással kezdte a meccset, oda is szögezte a kapuja elé a Fulhamet, de igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani a londoni csapat kapuja előtt. A 19. percben aztán a semmiből szereztek vezetés a vendégek. A liverpooli csapatkapitány, Virgil Van Dijk rossz helyre fejelt labdájára a brazil Andreas Pereira csapott le, visszajátszott Willianhoz, aki egy remek átvétel után két védőt is kicselezett, majd öt méterről a rövid alsóba lőtt.

A folytatásban a Liverpool továbbra is dominált, a Vörösök közel 70%-ban birtokolták a labdát, de ziccert továbbra sem tudtak kialakítani, így az első félidőt 0.27-es xG-vel zárták, ami eléggé szokatlan Klopp csapatától.

A 35 éves Willian gyönyörű góljával szerzett vezetést a Fulham Forrás: AFP/Paul Ellis

A fordulás után a Liverpool tovább rohamozott, de a komoly ziccerek továbbra sem jöttek, így Klopp pályára küldött két támadót, a holland válogatott Cody Gakpót és az uruguayi Darwin Núnezt.

A 66. percben elmaradt egy liverpooli 11-es.

Az argentin világbajnok Alexis Mac Allister végzett el egy jobb oldali szabadrúgást, amelybe Antonee Robinson belekapott kézzel, a játékvezető azonban nem vette észre kezezést, a Ligakupa-elődöntőben pedig nem használják a videóbíró technológiát, ugyanis a másik elődöntőben szereplő Middlesbrough nem tudta biztosítani a megoldani kiépítését, ezért egyik pályán sem alkalmazzák a VAR-t legjobb négy között.

Sokat azonban nem kellett rágódniuk a meg nem kapott tizenegyes miatt a hazaiaknak, ugyanis három perc alatt megfordították a meccset. A 68. percben Curtis Jones megpattanó bombája vágódott védhetetlenül Bernd Leno kapujába, három perccel később pedig Darwin Núnez ment el a bal szélen, a középre tett labdáját pedig Cody Gapko pörgette hat méterről a jobb alsó sarokba.

Cody Gakpo a negyedik meccsén a negyedik gólját lőtte a Ligakupában Forrás: AFP/Paul Ellis

A fordítás után a Liverpool nem vett vissza a tempóból, Klopp csapata több nagy helyzetet is kidolgozott a hajrában, de a Fulham német válogatott kapusa óriási védéseket mutatott be, ezzel benntartotta a párharcban a csapatát és nagyon hozzájárult ahhoz, hogy az eredmény már nem változott.

Ligakupa, elődöntő, első mérkőzés:
Liverpool-Fulham 2-1 (0-1)
gólszerzők: Jones (68.), Gapko (71.), ill. Willian (19.)

A visszavágót január 24-én rendezik a Craven Cottage-on, azon a meccsen Szoboszlai Dominik már minden bizonnyal pályára léphet.