Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó bajnokság 21. fordulójában a Juventus 3-0-ra győzött a Lecce otthonában, ezzel Massimiliano Allegri együttese az Intert megelőzve a tabella élére állt a Serie A-ban. 

A bombaformában futballozó Juventusra papíron nem várt megoldhatatlan feladat, ugyanis a Lecce a legutóbbi 15 bajnokijából csak egyet tudott megnyerni, míg a torinói csapat tavaly szeptember 23-án kapott ki legutóbb, azóta 15 bajnoki mérkőzésből 12-t megnyert, és csak háromszor játszott döntetlent.

A Zebrák az első félidőben valamivel többet birtokolták a labdát, több nagy helyzetet is kialakítottak, de nem tudtak vezetést szerezni. A fordulás után a Lecce kezdett jobban, kaphatott is volna egy tizenegyest amikor a brazil Danilo felborította a tizenhatoson belül Pontus Almqvistet, de Daniele Doveri játékvezető nem ítélt büntetőt és a VAR-szobában ülök sem látták másként.

Az 59. percben aztán megszerezte a vezetést a Juventus.

A 18 éves török csatár, Kenan Yildiz egy elképesztő labdaátvétel után kapura lőtt 17 méterről, Wladimiro Falcone védeni tudott, de a labdát Andrea Cambiaso gyűjtötte be, aki középre nyesett, a hosszún ólálkodó Dusan Vlahovics pedig félfordulatból a jobb felső sarokba lőtt.

Dusan Vlahovics (balra) már 11 gólos a Serie A idei szezonjában Forrás: AFP/Carlo Hermann

A folytatásban támadásban maradt a Juventus, a 68. percben újabb gólt szerzett. Filip Kosztics jobbról betekert labdájára Weston McKennie érkezett a hosszún, az amerikai játékos visszafejelte a labdát a kapu bal oldalába, ami simán bement volna, de érkezett Vlahovics, aki tíz centiről még a gólvonal előtt belepöckölt a labdába, ezzel a szerb támadó hivatalosan is megszerezte a második gólját.

A folytatásban a Juventus már nem szakadt meg az újabb gólért, inkább csak kontrollálta a játékot, de a 85. percre így is jutott egy harmadik torinói gól.

Samuel Iling Junior bal oldali szabadrúgására a brazil Bremer robbant be, és védhetetlen gólt fejelt a jobb felső sarokba.

Győzelmével a Juventus megelőzte az Internazinale csapatát és a tabella élére állt, azonban a milánói csapat egy meccsel kevesebbet játszott, ugyanis az olasz Szuperkupa rijádi tornája miatt elhalasztották az Atalanta elleni összecsapását.

Serie A, 21. forduló:
Lecce-Juventus 0-3 (0-0)
Frosinone-Cagliari 3-1 (0-1)
Empoli-Monza 3-0 (2-0)
Salernitana-Genoa 1-2 (1-1)
Udinese-AC Milan 2-3 (1-1)
AS Roma-Hellas Verona 2-1 (2-0)

A Bologna-Fiorentina mérkőzést február 14-ére, a Torino-SS Lazio találkozót február 22-ére, míg a Sassuolo-SSC Napoli és az Internazionale-Atalanta összecsapásokat február 28-ára halasztották az olasz Szuperkupa rijádi tornája miatt.

1. félidő
22Weston McKennie
2. félidő
89Mohamed Kaba
85Gleison Bremer
85Samuel Iling-Junior
81Andrea Cambiaso
74Filip Kostic
74Kenan Yildiz
72Pontus Almqvist
72Nikola Krstovic
68Dusan Vlahovic
68Weston McKennie
66Remi Oudin
65Antonino Gallo
60Joan Gonzalez
59Dusan Vlahovic
59Andrea Cambiaso
57Fabio Miretti
Összeállítások
Lecce4-3-3
Juventus3-5-2
Football Pálya
55
Kastriot
Dermaku
59
Ahmed
Touba
22
Lameck
Banda
8
Hamza
Rafia
30
Wladimiro
Falcone
17
Valentin
Gendrey
5
Marin
Pongracic
6
Federico
Baschirotto
25
Antonino
Gallo
77
Mohamed
Kaba
20
Ylber
Ramadani
10
Paul
Pogba
21
Nicolo
Fagioli
2
Mattia
De Sciglio
18
Moise
Kean
1
Wojciech
Szczesny
4
Federico
Gatti
3
Gleison
Bremer
6
27
Andrea
Cambiaso
16
Weston
McKennie
5
Manuel
Locatelli

Lecce

Kezdők
55Kastriot Dermaku
59Ahmed Touba
22Lameck Banda
8Hamza Rafia
30Wladimiro Falcone
17Valentin Gendrey
5Marin Pongracic
6Federico Baschirotto
25Antonino Gallo
65
77Mohamed Kaba
89
20Ylber Ramadani
16Joan Gonzalez
60
10Remi Oudin
66
9Nikola Krstovic
72
7Pontus Almqvist
72
21Federico Brancolini
40Jasper Samooja
12Lorenzo Venuti
13Patrick Dorgu
18Medon Berisha
27Gabriel Strefezza
29Alexis Blin
11Nicola Sansone
50Santiago Pierotti
91Roberto Piccoli
Cserék

Juventus

Kezdők
10Paul Pogba
21Nicolo Fagioli
2Mattia De Sciglio
18Moise Kean
1Wojciech Szczesny
4Federico Gatti
3Gleison Bremer
85
6Danilo
27Andrea Cambiaso
81
59
16Weston McKennie
68
22
5Manuel Locatelli
20Fabio Miretti
57
11Filip Kostic
74
9Dusan Vlahovic
68
59
15Kenan Yildiz
74
25Adrien Rabiot
7Federico Chiesa
23Carlo Pinsoglio
36Mattia Perin
12Alex Sandro
24Daniele Rugani
22Timothy Weah
41Hans Nicolussi Caviglia
14Arkadiusz Milik
17Samuel Iling-Junior
85
47Joseph Boende
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista