Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában a címvédő FC Barcelona egy 93. percben értékesített tizenegyessel 2-1-re legyőzte a Las Palmas csapatát a Gran Canaria Stadionban.

A Las Palmas remek előjelekkel várhatta a meccset, ugyanis García Pimienta csapata a legutóbbi nyolc hazai meccséből csak egyet veszített el, ellenben a Barcelona minden sorozatot figyelembe véve a legutóbbi nyolc idegenbeli meccséből csak kettőt tudott megnyerni. A Barcelonában ráadásul sérülés miatt továbbra sem volt bevethető a világ egyik legjobb kapusa, a német válogatott Marc-Andre ter Stegen, a középpályás Pedri hiányzott izomsérülés miatt, míg a 19 éves Gavi még a grúzok elleni Eb-selejtezőm szenvedett térdszalag-szakadást, így ő az idei szezonban már biztosan nem futballozhat.

Barcelonában Vitor Roque érkezésétől várják a támadójáték fellendülését Forrás: AFP/Pau Barrena

Ott volt viszont a kispadon a brazil Vitor Roque, akit a Barcelona 40 millió euróért igazolt az Athlético Paranaense csapatától. A 18 éves támadó az előző szezonban 45 meccsen 21 gólt lőtt, nyolc gólpasszt adott, tavaly márciusban pedig már a brazil válogatottban is bemutatkozhatott.

A Barcelona számára borzalmasan indult a mérkőzés, ugyanis a találkozó elején a katalán csapat egyik legjobbja, Joao Cancelo összerúgott az argentin Maximo Perronével, a portugál válogatott szélsőnek megsérült a térde és nem tudta folytatni a találkozót. Cancelo lecserélése után újabb csapás érte a Barcelonát, ugyanis a 12. percben egy ex-Barca-játékos révévén megszerezte a vezetést a Las Palmas. Egy szép támadás végén szintén barcelonai nevelés Sandro Ramírez tette középre a labdát, az érkező Munir El Haddadi pedig a jobb alsó sarokba pöckölte a labdát.

A marokkói Munir El Haddadi szezonbeli második gólját lőtte Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Miguel Fernandez

A folytatásban a Barcelona borzalmasan játszott, a Las Palmas irányította a játékot, és akár már az első félidőben el is dönthette volna a meccset.

A 23. percben Sandro Ramírez került helyzetbe, de közeli lövését Inaki Pena egy gyors reflexmozdulattal kiütötte a bal alsó sarokból, majd öt perccel később ismét Ramírez próbálkozott, aki egy befele csel után 11 méterről lőtt, de balszerencséjére a jobb kapufát találta telibe.

Ferrán Torres jól helyezett lövésével egyenlített a Barcelona Forrás: AFP/John Thys

A második félidőt óriási lendülettel kezdte a Barcelona, több nagy helyzetet is kialakított, az 56. percben pedig egy szerencsés góllal egyenlíteni tudott. Egy hazai védő Robert Lewandowskit találta telibe egy felszabadító rúgással, a labda Sergio Roberto elé pattant, aki lekészítette Ferrán Torresnek, a spanyol válogatott támadó pedig 13 méterről a bal alsó sarokba helyezett.

A folytatásban a Barcelona akarata érvényesült, a Las Palmas ennek ellenére magasra feltolt védelemmel futballozott, így a katalán csapatnak rengeteg veszélyes kiugratása (és rengeteg leshelyzete) volt, de az újabb gól sokáig nem akart jönni. A második félidőben a Las Palmas első nagy helyzetére a 77. percig kellett várni. Ekkor egy jobb oldali szögletre Mika Marmol robbant be remek ütembe, de a hatméteres fejese néhány centivel elkerülte a kapu jobb oldalát.

A találkozó hajrájában a Barcelona tíz emberrel rohamozott a Las Palmas térfelén, ekkor már Joao Felix, Lamine Yamal és a brazil csodatini, Vitor Roque is a pályán volt.

A 91. percben aztán a Barcelona óriási sanszot kapott a győzelemre. Joao Felix kapott egy átadást, kilenc méterről remek lövést adott le, amit Alvaro Valles bravúrral védett, a kipattanóra İlkay Gündoğan érkezett, aki egy méterről gólt fejelhetett volna, de a Las Palmas védője, a holland Daley Sinkgraven két kézzel ellökte a német középpályást, így tizenegyest kapott a Barcelona. A labda mögé Gündoğan állt oda, és higgadtan a kapu közepébe gurított a balra vetődő Alvaro Valles helyére, ezzel pedig a Barcelona megnyerte a meccset és tartja a harmadik helyét a spanyol bajnokságban.

1. félidő
20Sergi Roberto
12Munir El Haddadi
12Sandro Ramirez
11Joao Cancelo
2. félidő
93Ilkay Gundogan
92Kirian Rodriguez
91Daley Sinkgraven
89Sergi Cardona
88Javier Munoz
83Alex Suarez
81Lamine Yamal
79Saul Coco
78Ferran Torres
78Sergi Roberto
72Robert Lewandowski
72Raphinha
68Alberto Moleiro
68Sandro Ramirez
59Munir El Haddadi
58Alex Suarez
55Ferran Torres
55Sergi Roberto
Összeállítások
Las Palmas4-3-3
Barcelona4-3-3
Football Pálya
28
Julian
Araujo
25
Fabio
Gonzalez
14
Alvaro
Lemos
13
Alvaro
Valles
4
Alex
Suarez
15
Mika
Marmol
3
Sergi
Cardona
5
Javier
Munoz
8
Maximo
Perrone
20
Kirian
Rodriguez
9
Sandro
Ramirez
6
1
Marc-Andre
ter Stegen
17
Marcos
Alonso
5
Inigo
Martinez
8
13
Inaki
Pena
2
Joao
Cancelo
4
Ronald
Araujo
23
Jules
Kounde
3
Alex
Balde
20
Sergi
Roberto

Las Palmas

Kezdők
28Julian Araujo
25Fabio Gonzalez
14Alvaro Lemos
13Alvaro Valles
4Alex Suarez
83
58
15Mika Marmol
3Sergi Cardona
89
5Javier Munoz
88
8Maximo Perrone
20Kirian Rodriguez
92
9Sandro Ramirez
68
12
17Munir El Haddadi
59
12
10Alberto Moleiro
68
23Saul Coco
79
1Aaron Escandell
35Ale Gorrin
2Marvin Park
7Cristian Herrera
12Enzo Loiodice
16Sory Kaba
18Daley Sinkgraven
91
19Marc Cardona
22Omenuke Mfulu
24Pejino
59Inaki Gonzalez
31Juanma Herzog
Cserék

Barcelona

Kezdők
6Gavi
1Marc-Andre ter Stegen
17Marcos Alonso
5Inigo Martinez
8Pedri
13Inaki Pena
2Joao Cancelo
11
4Ronald Araujo
23Jules Kounde
3Alex Balde
20Sergi Roberto
78
55
20
21Frenkie de Jong
22Ilkay Gundogan
93
11Raphinha
72
9Robert Lewandowski
72
7Ferran Torres
78
55
26Ander Astralaga
31Diego Kochen
14Joao Felix
15Andreas Christensen
18Oriol Romeu
19Vitor Roque
27Lamine Yamal
81
16Fermin Lopez
33Pau Cubarsi
39Hector Fort
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 34 27 1 6 74-22 52 87
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Girona 34 23 6 5 73-42 31 74
GY
V
GY
GY
GY
I
3.
Barcelona 34 22 5 7 70-43 27 73
GY
GY
V
GY
V
I
4.
Atletico Madrid 34 21 9 4 63-39 24 67
GY
GY
V
GY
GY
I
5.
Athletic Bilbao 34 17 7 10 55-33 22 61
V
D
D
V
GY
I
6.
Real Sociedad 34 14 8 12 48-35 13 54
GY
D
D
V
GY
I
7.
Real Betis 34 13 8 13 43-39 4 52
V
GY
GY
D
GY
I
8.
Valencia 34 13 13 8 37-39 -2 47
GY
GY
V
V
V
I
9.
Villarreal 34 12 13 9 56-58 -2 45
V
D
GY
GY
V
I
10.
Getafe 34 10 11 13 41-47 -6 43
V
D
D
GY
V
I
Teljes lista