Vágólapra másolva!
Inter döntőbe jutott, miután 3-0-ra legyőzte a Lazio csapatát az Olasz Szuperkupa péntek esti elődöntőjében.

A milánói kék-feketék már az első percektől kezdve irányították a meccset, aminek hamar meg is lett az eredménye. A 17. percben Federico Dimarco gyönyörű sarkazása után Marcus Thuram szerezte meg a vezetést. Thuram mindössze a második francia futballista, aki gólt szerzett az Inter játékosaként a Szuperkupában, legutóbb ez Patrick Vieirának sikerült 2006. augusztus 26-án a Roma ellen.

A folytatásban is az Inter akarata érvényesült, de az újabb gólra a második félidő elejéig kellett várni, akkor Hakan Calhanoglu tizenegyesével növelte az előnyt Inzaghi együttese.

Davide Frattesi is eredményes volt, az Inter könnyedén jutott döntőbe Forrás: AFP/-

Az utolsó félórára már ugyan visszavett a tempóból az Inter, ám a végeredményt a hajrában csereként beállt Davide Frattesi állította be.

Könnyed sikerével az Inter története során 12. alkalommal jutott be az Olasz Szuperkupa-döntőjébe - ezzel utolérte a város rivális AC Milant, míg a rekordot a Juventus tartja 17 lejátszott fináléval - ahol majd a Fiorentinát kiejtő Napoli lesz az ellenfele.

Olasz Szuperkupa, elődöntő:
Inter-Lazio 3-0 (1-0)
gólszerző: Thuram (17.), Calhanoglu (50. – tizenegyesből), Frattesi (87.)

A mérkőzés videós összefoglalója: