Vágólapra másolva!
Egy év kihagyás után ismét megrendezték Győrben a Cső-Lavina Újév kupát, amelyen a díszes serlegért harmincnégy csapat küzdött meg. Végül Csizmadia Csabáék otthon tartották a trófeát, hibátlanul nyerte a tornát a Bauart.

Fantaszikus mezőny

A megmérettetésen 18 település képviseltette magát, 14 alakulat helyi volt, négy csapat érkezett Felvidékről, kettő-kettő Komáromból és Szombathelyről, egy-egy a fővárosból, Bakonyszentlászlóról, Esztergomból, Pápáról, Karcagról, Kapuvárról, Kunszigetről, Nagyszentjánosról, Győrsövényházról, Csornáról, Sopronból és Szőnyről.

Hatalmas volt a csata Győrben Forrás: Vaszko Viktor

A nyolc csoport első két helyezettje került a legjobb tizenhat közé. A reggeli két csoportban öt-öt együttes küzdött a két továbbjutó helyekért, míg a későbbi hatban négy induló volt.

A korai csoportokból a rutinos induló Kétballábasok veretlenül, kapott gól nélkül jutottak tovább, a győri FST-nek a három győzelem mellett egy vereség is belefért a csoportban. A velük párhuzamosan zajló ötösben nagy harc folyt a két továbbjutó helyért, itt nem maradt veretlen csapat, s végül a Fodor Kolbász és a Parrots 2012 FC került a rájátszásba.

A két késő délutáni négyes mondhatni papírforma eredményekkel ért véget. Az állandó győri résztvevők közül a Nostra Casa és a soproni Avadoo Design is hibátlan teljesítménnyel és imponáló gólkülönbséggel nyerte a saját négyesét. Előbbi mögött a felvidéki Atletico Samaria, míg utóbbival a Fiskális Büchl jutott tovább.

Csizmadia Csabáék hibátlanul nyertek

A legtávolabbról érkező karcagi DKV Industry kilenc pontot szerezve lett első, mögötte gólkülönbség döntött a második helyről a szombathelyi Chocofive javára a győri Terdik Teammel szemben. Nagy valószínűséggel a Bauart 2002 minden idők egyik legjobb csoportkörét produkálta - a csapatban ott volt a korábbi ferencvárosi focista, Csizmadia Csaba is - ,

hiszen úgy nyerte meg mindhárom meccset, hogy 35 gólt rúgott és egyet sem kapott.

A második helyre a Barátok Team ért oda.

A korábbi FTC-játékos, Csizmadia Csaba kispályán is klasszis Forrás: Vaszko Viktor

Ötletes játékával elnyerte a nézők szimpátiáját a „G" csoportot megnyerő budapesti Guantanamo, akik mögött a korábbi győztes szombathelyi LK Bulls végzett.

Az utolsó csoportban meglepetésre pont nélkül zárt a jó nevekből álló In Team. A négyest az esztergomi Lúsösz nyerte, a helyi Park Válogatottal lett teljes a rájátszás mezőnye.

A nyolcaddöntőkben hétszer igazolódott a papírforma, csak egy csoportmásodik, az FST került a legjobb nyolc közé! A Kétballábasok továbbra is kapott gól nélkül meneteltek, közel került a negyven rúgott gólhoz a Bauart, hetesekkel ment tovább a Lúsösz. Magabiztosan ment a nyolc közé a Nostra Casa, az Avadoo Design és a Guantanamo, egygólos meccset nyert a DKV Industry.

Az elődöntőért vívott párharcoknál kétszer is egy gól döntött, így ment tovább a Nostra Casa és az FST, kettővel nyert a DKV Industry, néggyel a Bauart. Érdekesség, hogy mind a négy csapat védelme hibátlanul zárt ebben a körben.

A DKV Industry gól nélküli rendes játékidő után hetesekkel búcsúztatta a Nostra Casa-t, míg a Bauart hátrányból nyert az FST ellen.

A bronzéremről is hetesek döntöttek, de itt hat gól is esett a rendes játékidőben, végül a torna játékosának megválasztott Csikós Sándor vezette Nostra Casa szerzett érmet.

A döntőben egy Bauart 2002 gól született, így Győrben maradt a 2024-es Cső-Lavina Újév kupa!

A Bauart 2002 nyerte a tornát Forrás: Vaszko Viktor

"Köszönjük Szórádi Lászlónak és a Cső-Lavina KFT-nek, hogy rendezvényünk mögé álltak! Győr fantasztikus helyszín, ezt már többször bizonyatotta, reméljük a jövőben még jobb versenyek kerülhetnek megrendezésre a vármegyeszékhelyen!" – mondta Pinkóczi Tibor főszervező, az OMFSZ alelnöke.

Ismét kiváló volt a szervezés Forrás: Vaszko Viktor

"Hosszú idő után újra Kaminokupát rendeztek Győrben, melyre ezúttal 34 csapat nevezett. Az országos tornákon minden alkalommal kicsit Győrt is képviselve lépünk pályára, most hazai pályán nem is lehetett más célunk, mint a végső győzelem. Csapatunk végig kiegyensúlyozott, szép játékot mutatott és megérdemelten szerezte meg az újabb első helyet. Gratulálok a srácoknak és minden résztvevő csapatnak, szervezőnek" – árulta el Nagy Szabolcs, a Bauart 2002 csapatvezetője.