Vágólapra másolva!
Kilencvenkét éves korában meghalt Mario Zagallo, a brazil labdarúgás egyik legnagyobb legenedája, aki játékosként, illetve szövetségi kapitányként rekordot jelentő öt alkalommal jutott el a világbajnokság döntőjébe a brazil válogatottal, és ebből négyet megnyert.

Meghalt a legendás Mario Zagallo

Meghalt Mario Zagallo, a legendás labdarúgót 92 évesen érte a halál

- írja az ESPN. Zagallo volt az első, aki játékosként és edzőként is világbajnokságot nyert.

Mario Zagallo (középen) sírva ünnepli csapata világbajnoki címvédést 1962- ben, Santiagóban Forrás: Agęncia Estado/File

Sok brazil futballrajongó számára a hazaszeretet, a keménység és a dicsőség szinonimája. A kiváló labdarúgó játékosként 1958-ban és 1962-ben nyert vb-címet a brazil válogatottal, amellyel 1970-ben már szövetségi kapitányként diadalmaskodott - írja a Ripost.

Ezt követően 1994-ben Carlos Alberto Parreira szövetségi kapitány segítőjeként győzött, majd 1998-ban szintén a szakmai stáb tagja volt, amikor a brazil válogatott Párizsban 3-0-ra kikapott a francia csapattól a fináléban.

Zagallo tehát öt vb-döntő részese volt, ebből négyszer győzött, amivel rekorder.

- mondta brazil labdarúgó-szövetség elnöke, Ednaldo Rodrigues a szombat hajnali órákban kiadott, Zagallo halálát megerősítő közleményében.

Mario Zagallo 92 évet élt Forrás: Brazil Photo Press via AFP/Brazil Photo Press/Vanessa Carvalho/Bpp

Hozzátette, Zagallo

"a sportág egyik legnagyobb legendája"

. Több brazil klub is megemlékezett róla, a közösségi médiában "odaadó apának, szerető nagyapának, gondoskodó apósnak, hűséges barátnak, győztes szakembernek és nagyszerű embernek" nevezték.