Vágólapra másolva!
Január 29-én, hétfőn éjszaka meghalt a Kistarcsai VSC korábbi játékosa és elnöke, Győri István.

Meghalt Győri István

"Szomorúan értesültünk az újabb fájdalmas és tragikus hírről, miszerint január 29-én, hétfőn éjszaka elhunyt Győri István, a Kistarcsai VSC korábbi elnöke" - írta a Sportszelet Online a közösségi oldalán.

Gyászol a magyar focitársadalom Forrás: Shutterstock

Győri István 1965. február 15-én született Pásztón, a labdarúgó-, illetve sportvezetői pályafutása elsősorban Kistarcsával, a helyi sportegyesülettel kapcsolódott össze legszorosabban. Játékosként a legtöbb időt a kistarcsai klub kötelékében töltötte el, ahol egészen az NB III-ig jutott el, s amellyel megyei II. osztályú bajnokságot is nyert, emellett rövid ideig a Mátyásföldi LTC csapatának színeiben is futballozott.

Győri István vezetőként is szép eredményeket ért el

Vezetőként 2011 nyarán kezdett dolgozni a klubnál. Az ő regnálása idejére tehető a kistarcsai korosztályos labdarúgás újjászervezése és felvirágoztatása, az elnöksége során sokszorozódott meg az utánpótláskorú futballisták száma Kistarcsán. Ugyancsak az ő elnöksége alatt harcolta ki az egyesület futsalcsapata az NB I-be való feljutást, melynek eredményeként a Kistarcsa Futsal együttese a 2021/2022-es bajnoki szezonban a hazai élvonalban szerepelt.

Győri István február 15-én lett volna 59 éves.