Vágólapra másolva!
Újra a Kecskeméti TE labdarúgócsapatában szerepel majd Lukács Dániel, aki gólkirály volt az NB II-ben.

Visszatért Kecskemétre Lukács Dániel

A 27 éves csatár először 2021-ben igazolt Kecskemétre, és a

2021-22-es szezonban a második vonalban 25 góllal segítette feljutáshoz a lila-fehéreket.

Lukács Dániel újra Kecskeméten Forrás: KTE

Ezután a Diósgyőrbe szerződött, amellyel szintén kiharcolta az NB I-es szereplést.

"Az élvonalban 17-szer, az esetek többségében kezdőként lépett pályára, az őszi szezonban két-két gólt és gólpasszt termelt" - olvasható a Kecskemét honlapján.

Lukács Dániel: először nem tudott megegyezni a DVTK és a KTE

"Elég hirtelen jött a váltás, hiszen arról ugyan tudtam, hogy

Nehéz döntés volt, mert nem arról volt szó, hogy ne szerettem volna Diósgyőrben játszani, de Kecskeméten más szerepkörben számítanak rám, ami fontos szempont volt" - mondta a visszatérő Lukács Dániel.