Vágólapra másolva!
Spanyol források szerint a vb-ezüstérmes horvát játékos, Ivan Rakitic jelezte a Sevilla vezetőségének, hogy távozik a klubtól. A 35 éves középpályás minden bizonnyal a szaúdi Al-Sabab csapatában folytatja karrierjét.

A beszámolók szerint Rakitic a döntéséről már tájékoztatta az andalúz klub vezetőségét, és napokon belül áteshet az orvosi vizsgálatokon, illetve aláírhatja új szerződését is.

Ivan Rakitic aligha tér vissza még egyszer a Sevilla csapatába Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

Rakitic előbb 2011 és 2014 között játszott 149 tétmeccsen a Sevillában, majd az FC Barcelonában töltött hat idény után 2020-ban visszatért piros-fehérekhez, ahol azóta újabb több mint 170 találkozón lépett pályára. 2014-ben és 2023-ban is Európa-ligát nyert az andalúz sztárcsapattal, utóbbit Budapesten a Puskás Arénában.

Rakitic döntését befolyásolhatta, hogy Quique Sánchez Flores érkezésével kikerült a kezdőcsapatból, miközben a klub sportigazgatója, Victor Orta nyilvánosan is kijelentette, hogy szeretné leszorítani a csapat átlagéletkorát.

Az egyszeres spanyol bajnok, ötszörös Király-kupa-győztes és hétszeres UEFA-kupa-, illetve Európa-liga-győztes Sevilla az idei szezonban bűn rosszul szerepel: a BL-ből nyeretlenül, csoportutolsóként esett ki, míg a bajnokságban 21 forduló után csupán a 17. helyen áll, egyetlen ponttal megelőzve a már kieső helyen tanyázó Cádizt.