A 2002-ben Francia Kupát, Francia Ligakupát és Francia Szuperkupát is nyerő Lorient tavaly a 10. helyen végzett a bajnokságban, idén azonban a kiesés elkerüléséért kell küzdenie. A csapatnak 18 forduló után mindössze 2 győzelme van a Ligue 1-ben, így az utolsó helyen áll. Ha ezáltal nem lenne elég nehéz feladata, a Lorient-t irányító Régis Le Bris vezetőedzőnek más dolgok is bonyolítják a dolgát: az idei első, keddi edzésen szinte teljes egészében az utánpótláscsapat vett részt.
A két friss igazolás, Pablo Pagis és Imran Louza ugyan éppen jelen volt a kedd délutáni tréningen, rajtuk kívül egy-két felnőtt játékos volt, aki visszatért a Lorient-hoz.
Az Afrikai Nemzetek Kupáján jelenleg a csapat hét focistája szerepel, ezen felül pedig tizenegy másik játékos hiányzott.
Julien Laporte, Benjamin Mendy, Romain Faivre, Aiyegun Tosin, Théo Le Bris, Tiémoué Bakayoko és Quentin Boisgard sérült, Dominique Youfeigane betegséggel küzd, Adrian Grbic és Loris Mouyokolo a távozás szélén áll, Vincent Le Goff pedig személyes okokból hiányzott – írta az Ouest-France.
Régis Le Bris a hiányzások miatt
az év első edzésére sok fiatalt hívott meg a tartalékcsapatból,
hogy egészítsék ki az első keretbe tartozó játékosok csoportját. A következő alkalmakon sem lehet számítani azonban arra, hogy sokkal több felnőtt játékos vesz részt a Lorient tréningjein.
A Lorient január 28-án, a Le Havre csapata ellen folytatja a francia labdarúgó-bajnokság küzdelmeit.