Vágólapra másolva!
Dárdai Márton, a Hertha többszörös német utánpótlás válogatott labdarúgója a közösségi médiában jelentette be, hogy a jövőben a magyar felnőttválogatottban szeretne szerepelni.

"Az elmúlt hetekben többször is szó esett arról, melyik válogatott színeiben szeretnék játszani a jövőben. Rengeteg időt adtam magamnak a végső döntés meghozatalára, de a tavaly év végi szabadnapjaimat alaposan kihasználtam, hogy olyan döntést tudjak hozni a családommal és a képviselőimmel, amitől nemcsak most, hanem a jövőben is boldognak érezhetem magam.

Mondanom sem kell, hogy nem volt könnyű a döntés számomra, de a jövőben Magyarországért szeretnék harcolni"

- kezdte Dárdai Pálnak, a Hertha BSC jelenlegi edzőjének és a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányának középső gyermeke, majd köszönetet mondott a német szurkolóknak és az utánpótlás-válogatottak edzőinek.

Dárdai Márton eddig csak a német korosztályos válogatottakban szerepelt Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / firo Sportphoto/Jan Fromme

"Szeretnék köszönetet mondani minden német szurkolónak és különösen a német utánpótlás válogatottak edzői csapatának. Tudom, hogy a német utánpótlás-válogatottnak köszönhetem pályafutásomat és ezért hálás köszönet. Azonban a döntés abszolút szívügyem, ezért hihetetlenül várom, hogy a jövőben a szüleim hazájáért léphessek pályára" - írta a 21 éves hátvéd németül, majd magyarul folytatta.

Dárdai Márton a magyar labdarúgó-válogatottat választotta

- írta Dárdai Pál fia.

Dárdai Márton tízéves korától a Hertha BSC-ben nevelkedett, játszott az U16-os, U17-es, U19-es és U21-es német válogatottban is, jelenleg testvéreivel, Pállal és Bencével együtt már a fővárosi klub felnőtt együttesét erősítik.

Marco Rossi szövetségi kapitány először márciusban küldhet meghívót Dárdai Mártonnak, amikor a nyári Európa-bajnokságra készülő nemzeti együttes két barátságos mérkőzést játszik, az ellenfelek egyelőre nem ismertek.