Vágólapra másolva!
Carlo Ancelotti szeretne 2026 után is a Real Madrid vezetőedzője maradni, az olasz futballtréner szerint ez azon fog múlni, hogy addig hogyan teljesít az együttese.

A királyi gárda pénteken jelentette be, hogy a 64 éves szakember két évvel megtoldotta az eredetileg a mostani idény végén lejáró szerződését.

"Június 30-ig szólt volna a szerződésem, de a klub jobbnak látta most meghosszabbítani, mivel meg vannak elégedve a munkámmal.

- mondta az olasz szakember, aki második ciklusát tölti a spanyol fővárosban: előbb 2013-tól 2015-ig, majd 2021 óta irányítja a Real Madridot, amellyel eddig tíz trófeát nyert: kétszer a Bajnokok Ligájában, kétszer a klubvilágbajnokságon, ugyancsak kétszer az Európai Szuperkupában diadalmaskodott, valamint egy bajnoki címet, két spanyol Király Kupát és egy Spanyol Szuperkupát is nyert az együttessel.

Carlo Ancelotti 2026-ig marad a Real Madridnál Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Miguel Fernandez

Ancelotti azt is elárulta, hogy szívesen irányítaná tovább is a csapatot, noha az elmúlt hetekben többször is hírbe hozták a brazil válogatottal. Elmondása szerint büszke volt rá, hogy a brazil szövetség korábbi elnöke, Ednaldo Rodrigues a jelöltek között említette a kapitányi posztjára.

- mondta Ancelotti, aki négy Bajnokok Ligája-sikerével az első helyen áll a vezetőedzők között, a legtöbb győztes mérkőzést töltötte a kispadon a BL-ben (118), és első trénerként nyert bajnoki cím