Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó Szuperkupa Rijádban rendezett második elődöntőjében az FC Barcelona 2-0-ra legyőzte az Osasunát, így a katalán csapat a Real Madriddal találkozik majd a fináléban.

Az első elődöntőben a Real Madrid elképesztő meccsen győzte le a városi rivális Atlético Madridot. A csütörtöki találkozó viszont nem ígérkezett ennyire izgalmasnak, ugyanis a bajnoki címvédő Barcelona a La Ligában a 12. helyen álló Osasunával találkozott. A pamplónai csapat tét mérkőzésen legutóbb 2012 februárjában győzte le a Barcelonát, azóta 15 egymás elleni meccsből 12-t a Barca nyert meg, három pedig döntetlenre végződött.

A Barcelona óriási fölényben játszott az első félidőben Forrás: AFP/Fayez Nureldine

A katalán csapat kezdte jobban a meccset, az első helyzetét a 13. percben tudta kialakítani. Ekkor Sergio Roberto hozta remek helyzetbe Robert Lewandowskit, azonban a lengyel támadó 12 méteres lövését Sergio Herrera védeni tudta. Hat perccel később ismét veszélyeztetett a Barcelona. İlkay Gündoğan tekert kapura 22 méterről egy szabadrúgást, de a német válogatott játékos lövését Herrera kiszedte a léc alól. Tíz perccel később ismét nagy helyzetet puskázott el a Barcelona. Jules Koundé kapott remek indítást a jobb szélen, a középre tett labdájára Sergio Roberto érkezett, de a kapásból a kapu fölé lőtt.

A 39. percben kis híján a semmiből szerzett vezetést az Osasuna.

Jesus Areso ment el a jobb szélen, a középre tett labdáját Ante Budimir kapta, a horvát támadó megforgatta Ronald Araujót, azonban a közeli lövését Inaki Pena óriási bravúrral védte. Négy perccel később aztán ismét a Barcelona kapusa került főszerepbe, amikor Jose Manuel Arnaiz 23 méteres szabadrúgását kitornázta a jobb alsó sarokból.

Inaki Pena védése Ante Budimir helyzeténél Forrás: AFP/Fayez Nureldine

A második félidőben is a katalán csapat irányította a játékot, az 59. percben pedig a vezetést is megszerezte. Andreas Christensen szerzett labdát a térfél közepén, Gündoğanhoz játszott, aki remek labdát tálalt a kilépő Lewandowskinak, a lengyel csatár pedig 13 méterről a jobb alsó sarokba lőtt.

Kilenc perc múlva eldönthette volna a meccset a Barcelona. A csereként beállt Joao Felix betört a tizenhatoson belülre, majd 11 méterről megcélozta a bal alsó sarkot, de Herrera óriási bravúrral szögletre tolta a labdát.

Robert Lewandowski fontos gólt lőtt Forrás: AFP/Fayez Nureldine

A folytatásban az Osasuna próbált egyenlíteni, de nem tudta feltörni a Barcelona védekezését. A 78. percben még Budmirnak volt egy 14 méteres lövése, de Inaki Pena védeni tudta, így a Barcelona meg tudta tartani az előnyét, a 93. percben pedig Lamine Yamal góljával bebiztosította a győzelmét, így bejutott a döntőbe, ahol vasárnap este a Real Madrid lesz az ellenfele.

Spanyol Szuperkupa, elődöntő:
FC Barcelona-Osasuna 2-0 (0-0)
gólszerző: Lewandowski (59.), Yamal (90+3.)