Vágólapra másolva!
Angol és spanyol sajtóértesülések szerint a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Sevilla szeretné leigazolni a Freiburg magyar válogatott támadóját, Sallai Rolandot.

A német Sky Sports és a spanyol sport.es azt írja, hogy a 26 éves magyar támadót fél évre kölcsönvenné az andalúz csapat, méghozzá kötelező vásárlási opcióval. A Nemzeti Sport azonban úgy értesült, hogy a Sevilla képviselői hiába találkoztak a Freiburg vezetőivel, a németek nem fogadták el a spanyolok ajánlatát.

Sallai Rolandnak remek éve volt Fotó: Csudai Sándor - Origo

Sallai Roland az őszi szezonban 18 meccsen lépett pályára, minden sorozatot figyelembe véve öt gólt lőtt és két gólpasszt adott, a Kickernél pedig a kilencedik helyen végzett a Bundesliga támadó középpályásai között.

Sallai remek formában van, így érthető, hogy a tavaszi bajnoki rajt előtt a Freiburg nem akarja eladni az egyik legveszélyesebb játékosát, főleg most, amikor a japán szélsőre, az ázsiai kontinensbajnokságon szereplő Doan Ritszura sem számíthat Christian Streich vezetőedző.

A Nemzeti Sport kiemeli, hogy

Sallainak a nyáron változhat meg a helyzete, mert akkor már csak egy év lesz hátra a szerződéséből, így alighanem jobban fontolóra veszik majd a német klubnál a támadóért érkező ajánlatokat.

A Freiburg jelenleg a nyolcadik helyen áll a Bundesligában, de csak három pont választja el az Európa-liga szereplést érő ötödik helytől. Nem mellesleg a német csapat ott van az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában is, ahol a francia Lens csapatával találkozik majd. Ezzel szemben a Sevilla csoportutolsóként esett ki a Bajnokok Ligájából, a spanyol bajnokságban pedig csak a 16. helyen áll és csak egy pont választja el a 18. kieső helytől, így Sallai számára most nem is lenne előrelépés Sevillába igazolni.