Vágólapra másolva!
Angol sajtóértesülések szerint a Premier League-ben szereplő Arsenal komolyan érdeklődik az olasz bajnokságban szereplő Bologna támadója, a holland Joshua Zirkzee iránt.

Az Ágyúsok ugyan a negyedik helyen állnak a Premier League-ben, de a legutóbbi négy meccsükön nyeretlenek maradtak, ráadásul a gólszerzéssel is komoly gondjaik vannak. Erre a legutóbbi Liverpool elleni FA-kupa mérkőzés a legjobb példa, amikor az Arsenal lefocizta a pályáról Szoboszlai Dominik csapatát, csak éppen minden ziccerét kihagyta, ennek pedig az lett a vége, hogy a második félidőben a Liverpool talált egy gólt és végül ki is harcolta a továbbjutást.

Gabriel Jesus és Eddie Nketiah sem jó megoldás? Forrás: AFP/Glyn Kirk

Az Arsenal első számú támadója Gabriel Jesus, aki világklasszis futballista - lehetne. Csakhogy a brazil támadó évek óta pazarolja a helyzeteket, mellette pedig sérülékeny is, így a szurkoló egy rész már korántsem bízik benne. Mellette ott van az angol válogatott Eddie Nketiah, aki halálos fegyver lehetne a kapu előtt, benne azonban Mikel Arteta vezetőedző nem bízik eléggé, ezért könnyen lehet, hogy januárban klubot vált majd a rendszeres játéklehetőség miatt.

A gyengébb eredmények és a rengeteg kihagyott helyzet miatt az Arsenal minden bizonnyal csatárt keres a piacon, a The Telegraph pedig azt írja, hogy az észak-londoni csapat komolyan érdeklődik a holland Joshua Zirkzee iránt. A Bologna 22 éves támadója az idei szezonban 22 meccsen nyolc gólt lőtt és négy gólpasszt adott, nem mellesleg a 193 centijével teljesen más opciót nyújtana a támadósorban, mint Gabriel Jesus vagy Eddie Nketiah. A holland támadó leigazolása viszont korántsem lesz egyszerű feladat, a Bologna ugyanis 50 millió fontra lőtte be Zirkzee árát.

Joshua Zirkzee újra felépítette magát a Bolognában Forrás: Anadolu via AFP/2023 Anadolu Agency/Piero Cruciatti

Az Arsenal szeretne igazolni, de nem szórhatja a pénzt az után, hogy nyáron több mint 200 millió fontot elköltött erősítésekre. A klubnál úgy érzék, egyben van a csapat, és csak akkor fognak igazolni, ha az esetleges érkező valóban komoly erősítés lenne.

A Bolognánál egyébként kijelentették, hogy nem áll szándékukban eladni Zirkzee-t, Marco Di Vaio sportigazgató pedig nemrég azt mondta, hogy a holland "egyedülálló" játékos. A hollandnak egyébként van egy kivásárlási záradék a szerződésében, de az csak a Bayern München oldhatja fel, amely eladta Zirkzee-t a Bolognának.