Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool másodedzője, Pepijn Lijnders a keddi sajtótájékoztatón elárulta, hogy a sérüléséből felépülő Szoboszlai Dominik számára még túl korai lenne pályára lépni a klub szerdai mérkőzésén, így legkorábban a hétvégén játszhat ismét mérkőzést.

Szerda este a Liverpool a Fulham otthonában játszik mérkőzést az angol Ligakupa elődöntőjében, ahol 2-1-es előnyből várják a visszavágót a Vörösök. Az elmúlt napokban úgy tűnt, az újévkor megsérült Szoboszlai Dominik már készen fog állni a találkozóra, de a klub másodedzője a keddi sajtótájékoztatón mást mondott.

Úgy tűnik, Jürgen Klopp szerdán még mégsem számíthat Szoboszlai Dominikra Forrás: AFP/Paul Ellis

A szerdai meccs még korai Szoboszlai számára

"Domi tegnap már nálunk edzett, de csak egy kispályás, egyérintős meccsen vett részt. Jól játszott, jól érezte magát, plusz munkát is végzett a sporttudományi csapattal.

nyilatkozta Pepijn Lijnders Szoboszlairól.

A magyar fociválogatott csapatkapitánya így minden bizonnyal vasárnap, a Norwich City elleni FA-kupa-mérkőzésen térhet vissza a Liverpool csapatába. Szoboszlai eddig egy bajnokit, egy FA-kupa-meccset és egy Ligakupa-mérkőzést hagyott ki a sérülése miatt.

Szalah sérülése súlyosabb a vártnál

Lijnders kitért a házi góllövőlistát 14 találattal vezető Mohamed Szalah állapotára is, aki a Ghána elleni Afrika-kupa-meccsen sérült meg. Az egyiptomi támadó visszatért Angliába, hogy a Liverpoolnál kezeljék combizomproblémáját.

ha rendben halad a felépülése. Ugyanakkor ki kell emelnem, hogy az egyiptomi és a liverpooli orvosi stáb remekül dolgozott együtt és mindketten erre a döntésre jutottak. Ez egy jó példa arra, hogy hogyan kellene a válogatottaknak és a kluboknak együttműködniük" - nyilatkozta Lijnders.