Vágólapra másolva!
Varga Barnabásé a harmadik hely azon a világranglistán, amelyet a 2023-ban a legtöbb mesterhármast szerzett futballistákról készített és tett közzé az IFFHS.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet rangsorában a magyar válogatott csatára a képzeletbeli dobogó alsó fokát azzal a négy triplával foglalja el, amelyeket paksi, majd ferencvárosi színekben produkált bajnoki mérkőzéseken, illetve nemzetközi kupameccsen.

Varga Barnabásnak szenzációs volt a 2023-as idény Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Ami az utóbbit illeti, Varga - már az FTC játékosaként - a máltai Hamrun Spartans kapuját vette be háromszor is az augusztus 10-i, idegenbeli Konferencia-liga-selejtezős találkozón.

A három NB I-es triplázása egyikét pedig éppen volt csapata ellen valósította meg augusztus 27-én, amikor is a Ferencváros 6-1-re verte a Paksot.

A bajnokikon, valamint a hazai és nemzetközi kupamérkőzéseken, továbbá válogatott fellépések alkalmával elért mesterhármasok alapján készült, az adott ország pontvadászatának erősségét is figyelembe vevő lista éllovasa a belga Gent nigériai csatára, Gift Orban, aki öt triplázást bemutatva - egyszer négy találatig jutva - jeleskedett 2023-ban, a második helyen pedig a gaboni válogatott Denis Bouanga végzett, aki az amerikai MLS-ben szereplő Los Angeles futballistájaként jegyzett tavaly négy mesterhármast.