Vágólapra másolva!
A Mezőkövesd hazai pályán 2-0-ra kikapott a Fehérvár csapatától annak ellenére, hogy szinte végig jobban játszott, mint ellenfele.

Az elő félidőben nem történt sok említésre méltó dolog, de enyhe fölényben játszott a Mezőkövesd az öt meccse veretlen Fehérvár ellen.

Drámai meccset játszott a Mezőkövesd és a Fehérvár Forrás:Gál Péter/mezokovesdzsory.hu

A második félidőben is közelebb volt a gólszerzéshez a hazai csapat, Molnár Gábor a kapufát is eltalálta. A hajrára éledt fel mindkét csapat, sorra alakultak ki a helyzetek.

A hosszabbításban egy nem is kapura tartó lövésbe tette bele a könyökét Róbert Pillár, ami miatt kihívta a videobíró Vad II-t. A videózás után tizenegyest kapott a Fehérvár, Kuttor Attila pedig ezt nem bírta cérnával, őt ki is állították a kispad mellől.

Kodro már a 94. percben lőtte be a tizenegyest, de még ez sem jelentette a meccs végét, ugyanis a 97. percben a csereként beállt Christensen egy kapufáról kipattanót lőtt be.

Mezőkövesd Zsóry FC-Fehérvár FC 0-2 (0-0)
Mezőkövesd, 1527 néző, v.: Vad II.
gólszerzők: Kodro (95., 11-esből), Christensen (97.)
sárga lap: Gomis (76.), illetve Serafimov (9.)

Mezőkövesd Zsóry FC: Piscitelli - Kállai, Pillár, Beriasvili, Vajda - Cseke, Gomis (Brtan, 80.) - Molnár, Da. Babunski, Cseri (Ugrai, 78.) - Drazic

Fehérvár FC: Tóth B. - Csongvai, Serafimov, Gergényi - Bese, Pető (Christensen, 50.), Flores, Katona M. (Rúben Pinto, 78.), Schön - Kodro, Szabó L. (Karamoko, 59.; Kastrati, 78.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista