Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának pénteki nyitómeccsén a Juventus 2-1-ra nyert a Monza otthonában, ezzel a torinói gárda átmenetileg újra az élre állt.

Esélyeshez méltón jól kezdett a Juventus, és már a 11. percben tizenegyeshez jutott, miután Cambiasót teljesen feleslegesen lerántották a tizenhatoson belül. A labda mögé Dusan Vlahovic állt, ám Michele Di Gregorio érezte, hova fogja lőni a szerb, majd a kipattanót hatalmas bravúrral szögletre ütötte. A sarokrúgás után viszont már a kapus is tehetetlen volt, Rabbiot robbant be középen és erőteljesen, közvetlen közelről a léc alá fejelt.

Az elmúlt két szezont tekintve Felipe Andersonnal és Teun Koopmeinersszel holtversenyben a vb-ezüstérmes francia játékos szerezte a legtöbb gólt eddig középpályásként a Serie A-ban, szám szerint 13-at.

A gól után átvette az irányítást a Monza, többet birtokolta a labdát, sőt a második félidőn gyakorlatilag csak a támadójátékról teljesen lemondó Juventus térfelén folyt a játék, ám a hazaiak a mezőnyfölénnyel sokáig semmit sem tudtak kezdeni.

Massimiliano Allegri taktikájára kis híján ráfázott a Juventus Forrás: AFP/Marco Bertorello

Aztán a 92. percben szinte a semmiből egyenlített a Monza Valentin Carboni révén, de sokáig nem örülhettek a hazaiak, mivel 2 perccel később a Juventus visszavetette a vezetést. A jobboldalon elfutó Rabbiot adott középre, Federico Gatti elsőre luftot rúgott, de másodszorra már irgalmatlan erővel a kapuba bombázott.

Massimiliano Allegri csapata még ha nehezen is, de tovább folytatta jó sorozatát, így már kilenc meccs óta veretlen a Serie A-ban, s átmenetileg élre állt a tabellán.

Serie A, 14. forduló:
Monza-Juventus 1-2 (0-1)
gólszerző: Carboni (90+1.), illetve Rabiot (12.), Gatti (90+3.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista