Vágólapra másolva!
Mint ismert, a görög Olimpiakosszal találkozik a Ferencváros labdarúgócsapata a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszának első fordulójában, a magyar bajnoki címvédő idegenben kezdi a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharcot február 15-én. A pireuszi együttes Görögország legeremdényesebb klubcsapata, így biztosan nem lesz könnyű dolga az FTC-nek.

100 millió eurós sztárcsapat vár a Fradira

Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott hétfői sorsoláson az is elhangzott, hogy a visszavágót február 22-én rendezik majd a Groupama Arénában.

Nehéz páharcra számíthat a Fradi Forrás: AFP/Aris Messinis

A Ferencváros az F csoportban végzett másodikként, míg görög ellenfele az Európa-liga A csoportjának harmadik helyezettjeként került át a Konferencia-ligába.

Az 1925-ben alapított Olimpiakosz Pireusz a Panathinaikosz és az AEK Athén mellett Görögország egyik legnépszerűbb csapata.

A piros-fehér együttes a görög labdarúgás legsikeresebb csapata. 47-szeres görög bajnok, 28-szoros görögkupa-győztes, 4-szeres görög szuperkupa-győztes.

A Fradi ellenfele jelenleg a 4. helyen áll a bajnokságban 14 fordulót követően, igaz, egy meccsel kevesebbet játszott, mint a riválisai és így is csak négy pont a hátránya az éllovas PAOK mögött.

A Transfermakt adatai szerint több mint

100 millió euró értékű csapat (egészen pontosan 101,80 millió eurót ér a görögök kerete) legértékesebb focistái a Wolverhampton kölcsönjátékosa,

a portugál válogatott Daniel Podence (15 millió euró), a 8 millió eurót érő Gustavo Scarpa, Mady Camara és Santiago Hezze, de a foci szerelmesiere számára ismerős lehet Stevan Jovetic neve is, aki többek között a Manchester Cityben, az Interben és a Sevillában is megfordult.

Stevan Jovetic az Interben is megfordult Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Elképesztő eredménysor a nemzetközi kupaporondon

Az utóbbi három évben egyszer az EL-csoportkörben szerepelt a csapat, míg egy-egy alkalommal tovább is jutott. Tavaly (2022/23) utolsóként búcsúzott a csoportkörben, tavaly előtt az Atalanta (2021/2022) búcsúztatta a nyolc közé jutásért,

míg azt megelőzően (2020/21) a Arsenal bizonyult jobbnak a nyolcaddöntőben. Érdekesség, hogy egy évvel korábban éppen az Arsenal búcsúztatta a legjobb 32 között.

Az Olympiakosz 2020 februárjában kiejtette a végső győzelemre is esélyes Arsenalt az Európa-ligából Forrás: AFP/Adrian Dennis

Ami az idei telejesítményüket illeti, az Európa-liga selejtezőjében a Fradi KL-csoportellenfelét ejtették ki (1-0 és 1-1), majd az Európa-ligában nem volt szerencséjük a csoporttal, ugyanis a West Ham és a Freiburg együttesét is megkapták.

Összesen hét pontot szereztek és így lettek a harmadikok. Két győzelmük volt (West Ham ellen 2-1 és a Topolya ellen 5-2), a Topolya ellen idegenben is szereztek egy pontot, a többi meccsüket elvesztették.

Olyan magyar játékosok fordultak meg a klubnál, mint Megyeri Balázs (2010–2015), Németh Krisztián (2010–2011), Laczkó Zsolt (2007–2008), vagy éppen Détári Lajos (1988–1990).