Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE a hivatalos honlapján jelentette be, hogy két játékosával is szerződést bontott, így távoznak a csapattól.

Két légióst elzavartak Zalaegerszegről

A zalaegerszegiek beszámolója szerint Todor Todoroszki és Daniel Milovanovikj szerződését is felbontotta a klub.

Nehéz helyzetben van a kupagyőztes ZTE Forrás: ztefc

Az észak-macedón válogatott Todoroszki szeptemberben érkezett a Magyar Kupa címvédőjéhez, ám nem igazán sikerült beváltania a hozzáfűzött reményeket, amit jól mutat, hogy összesen csupán hat tétmérkőzésen lépett pályára. Honfitársa, Milovanovikj 2021 nyarán került a ZTE-hez, a tavayi szezont azonban már kölcsönben a macedón Tikves csapatánál töltötte. Idén nyári visszatérése óta pedig csupán két bajnokin lépett pályára, összességében pedig 19 találkozó után távozik.

A ZTE közleménye szerint mindkét játékos szabadon igazolhatóvá vált.

A kupagyőztes Zalaegerszeg 17 forduló után jelenleg az utolsó előtti, vagyis 11., kieső helyen áll az NB I-ben.