Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 4. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Ferencváros 2-0-ra nyert a Mezőkövesd vendégeként.

Furcsa góllal vezetett a Fradi

Az élvonalban már négy mérkőzés óta nyeretlen Ferencváros ezúttal idegenben lépett pályára a Mezőkövesd ellen a negyedik fordulóból elhalasztott mérkőzésen. A 9. percben a hazai együttes került helyzetbe, Besic rossz passzára Drazsics csapott le, de nem tudta átemelni a kapujából kinn álló Dibuszt. Nem sokkal később aztán a Fradi egy furcsa góllal vezetést szerzett:

Marquinhos beadása után a rosszul helyezkedő Kállai mellől Zachariassen a testével terelte a kapuba a labdát.

Négy forduló után nyert újra a Fradi az NB I-ben Forrás: MTI/Kovács Tamás

A 24. percben Gojak növelhette volna a vendégelőnyt, de a Piscitelliről elé pattanó labdát a bevetődő Kállaiba lőtte hat méterről. A szünet előtt Zachariassen is újra nagy helyzetbe került, de Beriashvili a gólvonal elől menteni tudott.

Fantasztikus gólt lőtt a Fradi brazil focistája

A 49. percben Gojak ugratta ki jó ütemben Lisztest, aki a kapus mellett elvitte a labdát, de elveszítette az egyensúlyát és nem tudott kapura lőni. A 60. percben Drazsics egyenlíthetett volna, ám szemfüles emelése után a lécre pattant a labda.

A 71. percben Marquinhos villant meg, három védőt is becsapott egy csellel, majd passz helyett lőtt,

és tette mindezt remekül, ugyanis 14 méterről nagyszerűen tekert a kapu bal oldalába.

A folytatásban újabb gól már nem esett, Dejan Sztankovics csapata 4 forduló után nyert és vasárnap a tabella élén álló Paks otthonában játszik bajnoki rangadót.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista