Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB II-ben véget ért az őszi szezon, a csapatok február elején folytatják majd a küzdelmeket. A bajnokság első szakasza rengeteg meglepetést és fordulatot hozott, a feljutásra legesélyebbnek tartott Honvéd borzalmas formában futballozott, az előző idényben nehezen bennmaradó Nyíregyháza pedig elképesztő szárnyalásba kezdett. A két együttes eltérő teljesítménye mellett számos megdöbbentő esemény történt a pályán és azon kívül, így tavasszal őrületes küzdelemre lehet számítani a feljutásért vívott harcban és a bennmaradásért folyó küzdelemben is, mert a szezon végén két csapat jut fel az NB I-be és négy csapat esik ki az NB III-ba.

Feltámadt és szárnyal a Nyíregyháza

A 2022/2023-as idény rettentően gyengén sikerült a Nyíregyháza számára, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei csapatnak a kiesés ellen kellett küzdenie, és éppenhogy csak bennmaradt a másodosztályban, mindössze egy ponttal gyűjtött többet, mint az utolsó előtti helyen kiesett Békéscsaba. Az NB II-es bajnokság előző kiírását a 18. helyen befejező Nyíregyházának végül osztályozón kellett kiharcolnia a bennmaradást, amit az NB III-as Veszprém ellen sikerrel megvívott. A kiesés elkerülése után botrány robbant ki a csapat háza táján, a klub tulajdonosa, Révész Bálint erőteljes kritikát fogalmazott meg az együttest élesen bíráló szurkolókkal szemben.

A Nyíregyháza nehezen harcolta ki a bennmaradást az előző szezon végén Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A feszült hangulat később csillapodott, nyáron a korábbi magyar válogatott futballista, Tímár Krisztián lett az új vezetőedzője a csapatnak, amely olyan rutinos, NB I-et megjárt labdarúgókkal erősített, mint Géresi Krisztián és Nagy Dominik.

A Nyíregyháza csapatával azóta hatalmasat fordult a világ, a szabolcsi együttes magabiztos teljesítménnyel vezeti a tabellát,

eddig mindössze egy alkalommal szenvedett vereséget, a legtöbb rúgott góllal és a legjobb gólkülönbséggel rendelkezik a mezőnyben. Az NB II éllovasa szenzációsan menetel, ősszel a Pécs otthonában 4-0-ra nyert, a Csákvár vendégeként 7-1-es kiütéssel győzött, a Kozármislenyt pedig 5-1-re végezte ki hazai pályán. A remek eredmények után ezúttal okkal bízhatnak a csapatnál a feljutásban, persze ehhez egy hasonlóan jó tavaszi teljesítményre is szükség lesz. A Szpari egyébként legutóbb a 2014/2015-ös idényben szerepelt az élvonalban, ám a szezon végén az MLSZ az NB III-ba száműzte a licencgondokkal küzdő klubot.

A Nyíregyháza lett az NB II őszi bajnoka Forrás: Nyíregyháza Spartacus FC/Facebook

"Nagyon boldogok vagyunk, örülünk, hogy ilyen őszt produkáltunk! Nem ma játszottunk a legjobban, nehéz körülmények között futballoztunk, de megvolt a csapatban a lendület és hittünk a győzelemben.

mondta az őszi idény utolsó meccse, a Siófok otthonában elért 3-1-es siker után Tímár Krisztián vezetőedző.

A korábbi magyar válogatott csatár, a nyíregyházi születésű Rudolf Gergely szerint össze sem lehet hasonlítani a mostani teljesítményt azzal, amit a csapat az előző szezonban nyújtott, és ebben hatalmas szerepe van az új edzőnek, Tímár Krisztiánnak.

"Tímár Krisztián érkezése óta 180 fokos fordulatot vett a csapat. Tavaly és idén is voltam kinn meccseken, össze sem lehet hasonlítani a két szezont. Sokat dobtak az új játékosok is a csapaton, de

sosem gondoltam volna, hogy ennyire fontos az edző személye, bár ez a válogatottnál is látszik és most itt is érzékelhető.

Találkoztam Tímár Krisztiánnal nemrég, és mondtam is neki, hogy milyen kár, hogy most jön a téli szünet, mert lendületben van a csapat" - mondta az Origo Sportnak a 2018-ban visszavonult futballista.

Rudolf Gergely szerint a Nyíregyháza kiharcolja a feljutást Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

"Jövőre lesz egy szép stadion, jó lenne, ha NB I-es meccseken telne meg nézőkkel, természetesen én is kijárnék sokszor.

Nem szoktak a másodosztályban ilyen nagy arányú győzelmek előfordulni, de örülök annak, hogy a Szpari több ilyen meccset is vívott. Volt már korábban olyan, hogy jól kezdte a csapat a szezont, aztán visszaesett, de most alapvetően stabil a társaság. Nagyom örülnék, ha a Nyíregyháza és a Győr jutnának fel, utóbbi csapatban is szép éveket töltöttem" - árulta el Rudolf Gergely, minek örülne legjobban az idény végén.

Most már tényleg visszajut az NB I-be a Győr?

A Nyíregyháza remeklésével ellentétben a Győr jó szereplése nem számít akkora meglepetésnek, hiszen a csapatnál egyértelműen az NB I-be kerülést határozták meg legfőbb célként a szezon előtt. Az ETO élén 2022-ben történt nagy változás, ekkor lett a klub tulajdonosa a dunaszerdahelyi Világi Oszkár, aki közel 10 éve már a szlovák bajnokságban szereplő DAC csapatának is a többségi tulajdonosa. A 60 éves üzletember irányítása alatt hatalmasat lépett előre az elmúlt években a dunaszerdahelyi együttes, és Világinak a Győrrel is hasonló tervei vannak.

fogalmazta meg Világi Oszkár a határozott célokat.

A DAC tulajdonosa, Világi Oszkár a Győrt is sikerre vezetné Forrás: maszol.ro

A fiatal tehetségek mellett rutinos, tapasztalt játékosokkal erősített a tavaly még csak a tabella 13. helyét elérő ETO, amely a mostani évadot nagyszerűen kezdte.

A feljutásért küzdő együttes négy győzelemmel rajtolt, az 5. fordulóban a Nyíregyháza vette el a veretlenségét, amely később a bajnokságban is megelőzte. A győriek 17 forduló alatt háromszor kaptak ki - a Vasas elleni 6-0-s vereség a szezon eddigi mélypontja -, de így is 5 ponttal előzik meg a jelenleg harmadik Szegedet, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszottak üldözőjüknél.

A 2013-ban még magyar bajnok Győr a mezőnyből az egyik legesélyesebb arra, hogy visszajusson az NB I-be, ahol legutóbb 2015-ben szerepelt, majd a Quaestor Csoport csődje miatt a harmadosztályig zuhant és a megszűnés veszélye is fenyegette. A klub jelenleg stabil lábakon áll, az anyagi és a szakmai háttér is adva van ahhoz, hogy a városban hamarosan ismét élvonalbeli bajnoki meccseket rendezzenek.

A Győr célja egyértelműen a feljutás Forrás: eto.hu

Elbukhat a Vasas

2022-ben az NB II bajnokaként került fel az élvonalba a Vasas, de nem tudta kiharcolni a bennmaradást és azonnal visszazuhant a másodosztályba. A szezont két vereséggel indító angyalföldiek azóta jobb formába lendültek, de az őszi idényt látva nagy bravúrra lenne szükségük a feljutáshoz, ráadásul ehhez a riválisaiknak is botlaniuk kellene. Desits Szilárd együttese jelenleg negyedik a tabellán, hat pontra a második helyen álló Győrtől, amelyet a 16. fordulóban meglepetésre 6-0-ra kiütött.

A Vasas csatára, Novothny Soma csalódott és elégedetlen az őszi szereplés miatt, de bízik abban, hogy képesek lesznek tavasszal ledolgozni a hátrányukat.

"A vezetők, a szurkolók, a stáb és mi magunk is joggal vagyunk csalódottak.

hogy érezzék, ha hibáznak, azonnal ott vagyunk, közvetlenül a nyomukban" - nyilatkozta a klub honlapjának az ősszel 7 gólig jutó 29 éves támadó.

Novothny Soma (jobbra) csalódott az őszi szereplés miatt Forrás: Vasas FC/Facebook

Novothny kiemelte, sokkal nagyobb koncentrációra lesz szükségük a továbbiakban, mert a Vasas több meccsen is a 90. perc után kapott hatalmas pofont.

Egyéni és csapatszinten sem követhetünk el olyan hibákat, amelyek a bekapott gólokig vezettek, a fókusz mellett ehhez nagyobb felelősségvállalásra is szükségünk lesz a szezon második felében" - tette hozzá a gólerős csatár.

Már a FIFA is megbüntette a borzalmas Honvédot

A tabella harmadik helyén álló Szegednek és az ötödik Kozármislenynek is lehet még esélye a feljutásra, ám ez a legnagyobb múltú egyesületről, a Budapest Honvédról nem mondható el. Puskás Ferenc és Détári Lajos egykori csapata szégyenszemre csak a 11. helyen áll jelenleg, és volt már ennél sokkal rosszabb pozícióban is. A kispestiek az előző idény végén estek ki az élvonalból, de a feljutásról legfeljebb csak álmodozhatnak, mutatott játékuk és gyenge eredményeik alapján közelebb állnak az NB III-ba zuhanáshoz, mint az NB I-be való visszakerüléshez.

A Magyar Kupából is hamar kiesett Honvéd már hatszor kapott ki a bajnokságban, ezek közül a Vasas elleni, idegenbeli 3-0-s kudarc volt a legsúlyosabb.

Az NB II-ben is borzalmas formában a Honvéd Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Dean Klafuric távozása után Pinezits Máté irányításával kezdte meg a szezont a budapesti együttes, akit a Kazincbarcika elleni vereség után kirúgtak, a helyét pedig a klub egykori játékosa, Djordje Kamber vette át ideiglenesen, majd kinevezték Csertői Aurélt. A korábbi válogatott labdarúgó, akit 2018-ban a Paks trénereként az év edzőjének választottak, megnyerte első meccsét az Ajka ellen, ezt a sikert azóta három döntetlen követte. Csertői képes lehet arra, hogy felrázza a játékosokat és hitet adjon nekik, viszont a Honvédot egy büntetés is hátráltatja, ugyanis a FIFA kizárta az átigazolásból a klubot.

Amikor az előző szezon végén a kispestiek búcsúztak az élvonaltól, tizenkét légiós távozott, de amíg tizenegy focista esetében mindkét fél számára elfogadható megegyezés született, addig egy játékos, Lazar Cirkovic nem fogadta el a felkínált feltételeket. A Honvéd közleménye szerint az MLSZ-től kapott kötelező szerződésminta alapján szerződtek a védővel és ugyanezen mintában foglalt klauzula alapján mondták fel a megállapodást,

ám a FIFA ennek ellenére a játékos javára döntött jogerős ítéletet hozva a magyar csapat ellen.

A döntés értelmében a Honvéd nem regisztrálhat érkező futballistát - távozója, eladott játékosa lehet -, de ha a magyarországi átigazolási időszak január 18-i kezdetéig rendeződik az ügy, akkor minden jogi akadály nélkül igazolhat majd új futballistát a kispesti klub.

Eltiltást kapott a FIFA-tól a Honvéd Fotó: Csudai Sándor - Origo

A feljutástól egyelőre nagyon messze van a gyenge szezont futó Honvéd, amely hosszabb távon megragadhat az NB II-ben, vagy még lejjebb eshet, ha képtelen feljavulni a jövőben. A klub korábbi játékosa, a 42-szeres magyar válogatott Torghelle Sándor szerint időre van szüksége a csapatnak, hiszen rengeteg fiatal játékos van a keretben.

"Nem állnak túl acélosan, de sok fiatalt lehet látni a pályán, akiknek időre van szükségük, hogy meghatározó emberré váljanak. Fiatal játékosként én is sokszor kaptam lehetőséget, de előfordult, hogy mellőztek.

nyilatkozta a Honvéd korábbi csatára, aki elárulta, mit vár a csapattól az idény végén.

"A klubnak az anyagi helyzetétől is függ, hogyan tud erősíteni, és persze itt van ez a FIFA által kiszabott tiltás, ami egyébként egyik napról a másikra megoldódhat. Ami a szezont illeti, már az elején lehetett érezni, hogy ebből nem lesz feljutás, viszont az NB III-ba se fog kiesni a csapat.

mondta az Origo Sportnak Torghelle Sándor.

Torghelle Sándor szerint a Honvéd a középmezőnyben végez a szezon során Forrás: AFP/Ferenc Isza

Borzalmas helyzetben a Haladás, őrületes botrány az előző idény meglepetéscsapatánál

A tabellán elfoglalt helyezések alapján az első öt együttes, a Nyíregyháza, a Győr, a Szeged, a Vasas és a Kozármisleny harcolhat a feljutásért, azonban a kiesés számos klubot fenyeget, ugyanis az idény végén az utolsó négy csapat egyaránt az NB III-ba zuhan.

A Szombathelyi Haladás sorozatban az ötödik idényét kezdte meg az NB II-ben, de hiába az ígért Ajax-iskola, egyelőre nem úgy tűnik, hogy 2024-ben feljutást ünnepelhet a nagy múltú csapat, sőt, inkább az lehet a reális célja, hogy kivívja a bennmaradást. A szombathelyiek ősszel csak 3 ponttal gyűjtöttek többet a kiesést jelentő 15. helyen álló Tiszakécskénél, ráadásul a klubnál hatalmas problémák vannak, és olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint csődbe mehet az egyesület.

Az együttes korábbi játékosa, Halmosi Péter ezt kizártnak tartja, de a 36-szoros magyar válogatott focista szerint a bajok már akkor kezdődtek, amikor még ő is a csapatban játszott.

A Haladás továbbra is nehéz helyzetben az NB II-ben Forrás: Szombathelyi Haladás/Facebook

A BVSC-Zugló az NB III-ból jutott fel Urbán Flórián vezetésével, de a botrányairól is elhíresült edző nem sokáig maradhatott a kispadon, mert az első fordulóban aratott győzelem után hosszú nyeretlenségi sorozatot produkált a csapata. Jelenleg a Ferencváros korábbi futballistája, a játékosként hatszoros válogatott és négyszeres bajnok Szekeres Tamás irányítja a klubot, amelynek egyértelműen a bennmaradás kiharcolása az elsődleges célja.

Az Ajka együttese a 2022/2023-as évadban fennállása legjobb eredményét érte el, az akkor még 20 csapatos NB II bronzérmese lett. Az emelkedett hangulat aztán az új idény kezdetére drámaivá változott, mert a klub borzalmas formában kezdett, az első 13 forduló után csupán egyetlen győzelmet könyvelhetett el.

A korábban sikeredzőnek kikiáltott Jeney Gyulát a gyenge szereplés miatt szeptember végén kirúgták,

majd a 45 éves szakember a menesztése után durván szidta a játékosait és az elnököt is.

Jeney Gyulát vérig sértették az Ajkánál Forrás: facebook.com/fcajkaofficial

"A Kecskemét elleni 5-1-es edzőmeccs volt az egyik törés, ott láttam először a csapattól, hogy feladja, olyat láttam, ami megrémített.

Utána tartottam egy fejmosást, ahol elmondtam, hogy ha valami nem megy játékban, akkor futni kell" - mondta a klubot öt és fél éven át irányító edző, mikor kezdődtek a gondok.

A menesztett szakember elárulta, hogy a Mezőkövesd elleni Magyar Kupa-továbbjutás során azt remélte, áttörhetett a mentális gát. Végül nem így lett, ezért a Gyirmót elleni meccs előtt néhány nappal ő ajánlotta fel a lemondását, de ezt nem fogadták el a klubnál, és inkább a játékosai előtt jelentették be a kirúgását a vereséget követően.

"Az öltözőben aztán az elnök szembesített azzal, hogy volt valamiféle ultimátum, amely alapján négy meccsen hét pontot kellett volna szereznem, de erről az ultimátumról én nem is tudtam.

fedte fel az igazságot Jeney Gyula.

Az előző idényben bronzérmes Ajkának ezúttal a kiesés elől kell menekülnie Fotó: Polyák Attila - Origo

Az Ajka következő edzője Schindler Szabolcs lett, aki korábban már dolgozott a klubnál és a Vasasnál is elért sikereket. A csapat jelenleg az utolsó előtti helyen áll a tabellán és nagy bravúrra lesz szüksége a bennmaradás kiharcolásához.

A július végén elrajtolt NB II-ben már 10 alkalommal történt edzőváltás, közülük a Tiszakécskét irányító Vas László volt az egyetlen, aki lemondott, a többi trénert kirúgták, vagy lejárt a megbízatásuk.

Már az őszi szezon is rengeteg fordulatot, meglepetést és botrányt hozott a másodosztályban, a februártól folytatódó bajnokságban pedig még több kiélezett csata várható tavasszal. A feljutásért vívott harcban jelenleg a Nyíregyháza és a Győr tűnik a legesélyesebbnek, de a téli szünet után jelentős változások jöhetnek, hiszen korábban is volt már példa nagy feltámadásokra és látványos összeomlásokra. A kiesés elleni küzdelem az eddigieknél is drámaibb pillanatokat hozhat, hiszen négy csapat zuhan majd a harmadosztályba, mert az NB II 2024 nyarára a mostani 18 helyett 16 csapatosra csökken.

Az NB II állása az őszi szezon után Forrás: eredmenyek.com