Vágólapra másolva!
Szombaton Hamburgban kisorsolták a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság csoportjait. A magyar válogatott erős négyesbe került, ahol a házigazda Németország, valamint Skócia és Svájc lesznek az ellenfelei. A nemzeti együttes csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik elmondta, mit gondol a riválisokról, és arról is beszélt, mit vár a magyar csapattól az Eb-n.

Szoboszlai Dominik: álljunk bele keményen a meccsekbe

A Liverpool középpályása szerint kaphattak volna erősebb és gyengébb csoportot is a 2024-es, németországi kontinenstornán. "Svájc helyett kaphattuk volna Olaszországot is, Skócia helyett pedig Hollandiát.

árulta el a csapatkapitány, aki a skótok ellen liverpooli csapattársa, Andy Robertson ellen is pályára léphet.

Szoboszlai Dominik szerint nehezebb vagy könnyebb csoportot is kaphattak volna az Eb-n Fotó: Csudai Sándor - Origo

Szoboszlai úgy véli, a német válogatott már egy teljesen más csapat, így nem szabad abból kiindulni, hogy a Nemzetek Ligája előző kiírásában kétszer is legyőzték őket.

adjunk ki magunkból mindent, ami bennünk van; és ha továbbjutunk a csoportból, akkor majd elkezdhetünk készülni a nyolcaddöntőre, aztán a negyeddöntőre, és így tovább" - mondta Szoboszlai, hogy milyen hozzáállásra lesz szükség a jövő évi kontinenstornán.

Szoboszlai Dominik szerint élvezni kell az Eb-t

"Arra gondolni sem akarok egyelőre, hogy mi lenne akkor, ha a csoportkör után véget érne számunkra az Eb. Az első meccsünkig még több mint fél év van hátra, most mindenki a klubcsapatára koncentrál, aztán márciusban lejátsszuk a két felkészülési találkozót, utána pedig júniusban boldogan utazunk majd ki Németországba.

- mondta a Liverpool klasszisa.

Szoboszlai Dominikra a Liverpoolnál is fontos meccsek várnak még ebben a szezonban Forrás: AFP/Paul Ellis

"Nem szeretném, hogy bárki is nyomást helyezzen a magyar válogatottra, és kötelező továbbjutásról beszéljünk. Nem akarok senkit lenézni, de nem a világranglista kétszázadik helyén álló válogatottak lesznek az ellenfeleink, hanem a házigazda Németország, amelynek elég csak megnézni a keretét.

idézte az m4sport.hu a válogatott csapatkapitányának szavait.

Szoboszlaiék az A csoportban június 15-én Kölnben a svájciak ellen kezdik a tornát, majd június 19-én Stuttgartban a németekkel játszanak, az utolsó csoportmeccsre pedig június 23-án kerül sor ugyanitt a skótok ellen.