Vágólapra másolva!
Az Európai Szuperliga ötlete mellett egyedüliként végig konokul kitartó Real Madrid és FC Barcelona percekkel a hivatalos döntés nyilvánosságra kerülése után máris nyilatkozatot adott ki, amiben üdvözlik az Európai Bíróság döntését.

Mint azt már megírtuk, az Európai Unió bírósága szerint a nemzetközi (FIFA) és az európai futballszövetség (UEFA) az uniós joggal ellentétesen döntött korábban amellett, hogy megakadályozza az úgynevezett Európai Szuperliga (ESL) létrehozását. A döntés óriási jelentőségű, akár a Bajnokok Ligája végét is jelentheti.

Az ESL ötlete mellett csupán két klub, a Real Madrid és az FC Barcelona tartott ki tántoríthatatlanul, az eredeti 12 induló közül a másik 9 az UEFA fenyegetéseinek hatására inkább meghátrált.

Florentino Pérez újabb győztes csatát vívott meg Forrás: AFP/Franck Fife

A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez máris nyilatkozatban jelezte, hogy napokon belül jönnek a további lépések, és nem hagyott kétséget az új sorozat elindulása felől.

"Óriási megelégedéssel üdvözöljük az EUB döntését.

Képesnek látjuk magunkat előmozdítani az általunk kezdeményezett versenyeket. A szabadságjogok Európája diadalmaskodott."

Az FC Barcelona nyilatkozata is egyértelműen fogalmaz, és ugyancsak nem hagy kétséget afelől, hogy véget ért a labdarúgásban a FIFA és a többi kontinentális tagszervezet egyeduralma.

"Az FC Barcelona szeretné kifejezni elégedettségét az Európai Unió Bíróságának (EUB) döntésével kapcsolatban, amelyben az A22 Sports által javasolt Szuperliga-projektet támogatták.

és javaslatot kíván tenni párbeszédre arról, hogy mi legyen a jövő európai versenymodellje."