Kemény küzdelmet hozott az olasz bajnokság legnagyobb rangadója

Horizontal FOOTBALL
Juventus' French midfielder #25 Adrien Rabiot (L) and Inter Milan's Italian midfielder #23 Nicolo Barella (R) fight for the ball during the Italian Serie A football match between Juventus and Inter Milan at the Allianz Stadium in Turin, on November 26, 2023. (Photo by MARCO BERTORELLO / AFP)
Vágólapra másolva!
A Serie A 13. fordulójának rangadóján a Juventus hazai pályán fogadta az Inter csapatát. Az első félidőben Vlahovics góljával a torinói gárda szerezte meg a vezetést, majd egy remek összjáték végén Lautaro Martinez talált be. A második félidőben nem született gól, így a meccs döntetlennel ért véget.

Mindkét csapat remek formában várta a találkozót. A Juventus legutóbb szeptember 23-án, míg az Inter legutóbb szeptember 27-én szenvedett vereséget tétmeccsen.

Már a 4. percben veszélyeztetett az Inter: Dimarco kapu elé ívelt szabadrúgása után Thuram csúsztatta meg a labdát, de Szcezsny védeni tudott. Egy bő negyedóra múlva, bár többet birtokolta a labdát Juventus, Dumfries vitte le az alapvonalig a labdát, majd a hosszú sarok irányába ívelt, Martínez fejesét azonban ismét védte a Juventus kapusa.

Adrien Rabiot és Lautaro Martinez csatázik a labdáért Forrás: AFP/Marco Bertorello

A 27. percben megszerezte a vezetést a Juventus: Vlahovics szerzett labdát a felezővonalnál, majd a bal szélen felfutó Chiesát indította. Az olasz a 16-os sarkának magasságából középre passzolt, az érkező Vlahovics pedig 10 méterről, jobbal a bal alsó sarokba lőtt.

Nem sokáig örülhettek a hazai szurkolók, hat perc múlva érkezett az Inter válasza: Sommertől indult az Inter-támadás, Dumfrie-hez került a labda, majd a jobb oldalon Barella ugratta ki Thuramot, aki egy testcsel után középre passzolt, az érkező Lautaro Martínez pedig Gattit megelőzve a jobb alsó sarokba lőtt.

Az első félidőben több gól nem született.

Lautaro Martinez örül a góljának Forrás: AFP/Marco Bertorello

A második félidőben kevésbé forogtak veszélyben a kapuk. Az 50. percben Barella az alapvonal közelében Mhitarjanhoz sarkazta a labdát, majd az örmény passza után Thuram lövését védte Szczesny. A 70. percben cseréltek a csapatok. A Torinóban is megforduló Cuadradot hatalmas füttykoncert köszöntötte a pályán. A kolumbiai 314 alkalommal öltötte magára a Juventus mezét.

A hátralévő húsz percben már nem forogtak veszélyben a kapuk. Így a meccs döntetlennel zárult.

Serie A, 13. forduló

1. félidő
33Lautaro Martinez
33Marcus Thuram
27Dusan Vlahovic
27Federico Chiesa
11Andrea Cambiaso
2. félidő
89Marcus Thuram
89Filip Kostic
88Nicolo Barella
83Hakan Calhanoglu
80Federico Chiesa
80Dusan Vlahovic
79Filip Kostic
75Juan Cuadrado
70Federico Dimarco
70Denzel Dumfries
61Hans Nicolussi Caviglia
Összeállítások
Juventus3-5-2
Internazionale3-5-2
Football Pálya
10
Paul
Pogba
21
Nicolo
Fagioli
2
Mattia
De Sciglio
22
Timothy
Weah
6
1
Wojciech
Szczesny
4
Federico
Gatti
3
Gleison
Bremer
24
Daniele
Rugani
27
Andrea
Cambiaso
16
Weston
McKennie
28
Benjamin
Pavard
95
Alessandro
Bastoni
1
Yann
Sommer
36
Matteo
Darmian
6
Stefan
de Vrij
15
Francesco
Acerbi
2
Denzel
Dumfries
23
Nicolo
Barella
20
Hakan
Calhanoglu
22
Henrikh
Mkhitaryan
32
Federico
Dimarco

Juventus

Kezdők
10Paul Pogba
21Nicolo Fagioli
2Mattia De Sciglio
22Timothy Weah
6Danilo
1Wojciech Szczesny
4Federico Gatti
3Gleison Bremer
24Daniele Rugani
27Andrea Cambiaso
11
16Weston McKennie
41Hans Nicolussi Caviglia
61
25Adrien Rabiot
11Filip Kostic
89
79
9Dusan Vlahovic
80
27
7Federico Chiesa
80
27
23Carlo Pinsoglio
36Mattia Perin
12Alex Sandro
13Dean Huijsen
5Manuel Locatelli
20Fabio Miretti
47Joseph Boende
14Arkadiusz Milik
15Kenan Yildiz
17Samuel Iling-Junior
18Moise Kean
Cserék

Internazionale

Kezdők
28Benjamin Pavard
95Alessandro Bastoni
1Yann Sommer
36Matteo Darmian
6Stefan de Vrij
15Francesco Acerbi
2Denzel Dumfries
70
23Nicolo Barella
88
20Hakan Calhanoglu
83
22Henrikh Mkhitaryan
32Federico Dimarco
70
9Marcus Thuram
89
33
10Lautaro Martinez
33
12Raffaele Di Gennaro
77Emil Audero
5Stefano Sensi
7Juan Cuadrado
75
8Marko Arnautovic
14Davy Klaassen
21Kristjan Asllani
30Carlos Augusto
31Yann Aurel Bisseck
42Lucien Agoume
44Giacomo Stabile
16Davide Frattesi
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista