Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának rangadóján az FC Barcelona az uruguayi Ronald Araújo 93. perces fejesgóljával 1-0-ra legyőzte a Real Sociedad csapatát az Anoeta Stadionban.

A baszk csapat elképesztő formában várhatta találkozót, legutóbb ugyanis február elején szenvedett vereséget a San Sebastian-i Anoeta Stadionban. A formára a katalán együttesnek sem lehetett panasza, bár Xavi Hernández csapata az előző fordulóban hazai pályán veszítette el a veretlenségét a Real Madrid elleni El Clásicón.

A találkozót a Real Sociedad kezdte jobban, amely már a harmadik percben megszerezhette volna a vezetést, de egy szöglet után Mikel Merino fejese pár centivel elkerülte a kaput. A 16. percben újabb nagy helyzetet hagyott ki a baszk csapat. Ekkor Takefusa Kubo került helyzetbe, de Marc-Andre ter Stegen hatalmas bravúrral védte a japán válogatott középpályás közeli lövését.

Kubo remekül játszott a Barcelona ellen Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton

A folytatásban is a Real Sociedad dominált, a Barcelona nem találta a meccs ritmusát. Egyedüliként a portugál válogatott Joao Felix jelentett veszélyt, de ő is inkább csak azzal, hogy kétszer is megpróbált műeséssel kiharcolni egy tizenegyest.

A második félidőt is a baszk csapat kezdte lendületesebben, az 57. percben pedig már Xavi is úgy érezte, hogy bele kell nyúlnia a meccsbe, így Ferrán Torres mellett pályára küldte azt a Pedrit is, aki sérülés miatt legutóbb augusztus 20-án lépett pályára tétmeccsen. A Barcelona játéka azonban a cseréktől sem javult fel, a Sociedad folyamatosan vendégkapu előtt tartotta a labdát, és a 71. percben majdnem be is talált, de Ander Barrenetxea 18 méteres bombáját Ter Stegen óriási bravúrral kiszedte a bal alsóból.

Az utolsó bő húsz percben is a Real Sociedad akarata érvényesült, a baszk csapat mezőnyben sokkal jobb futballozott, azonban a kapu előtt nem volt elég éles. A 91. percben aztán a semmiből megnyerhette volna a meccset a Barcelona, amelynek addig csak két kaput eltaláló lövése volt. Egy remek beindulás után Gavi kapott remek labdát, ziccerbe került, de a közeli lövését Alex Remiro védeni tudta, ekkor úgy tűnt, marad a gólnélküli döntetlen.

Ronald Araújo gólja három pontot ért a Barcelonának Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton

A 93. percben aztán jött még egy újabb csavar a meccsbe.

İlkay Gündoğan védelem mögé benyesett labdájára Ronald Araújo robbant be, és védhetetlen gólt fejelt, amivel a Barcelona egygólos győzelmet aratott.

2. félidő
92Ronald Araujo
92Ilkay Gundogan
86Gavi
84Mikel Oyarzabal
84Martin Zubimendi
79Ander Barrenetxea
74Igor Zubeldia
69Joao Felix
69Joao Cancelo
63Hamari Traore
60Inigo Martinez
57Fermin Lopez
57Robert Lewandowski
49Joao Felix
49Brais Mendez
Összeállítások
Real Sociedad4-1-4-1
Barcelona3-4-1-2
Football Pálya
1
Alex
Remiro
18
Hamari
Traore
5
Igor
Zubeldia
24
Robin
Le Normand
3
Aihen
Munoz
4
Martin
Zubimendi
14
Takefusa
Kubo
23
Brais
Mendez
8
Mikel
Merino
10
Mikel
Oyarzabal
21
Andre
Silva
1
Marc-Andre
ter Stegen
4
Ronald
Araujo
23
Jules
Kounde
5
Inigo
Martinez
2
Joao
Cancelo
6
22
Ilkay
Gundogan
3
Alex
Balde
16
Fermin
Lopez
9
Robert
Lewandowski
14
Joao
Felix

Real Sociedad

Kezdők
1Alex Remiro
18Hamari Traore
63
5Igor Zubeldia
74
24Robin Le Normand
3Aihen Munoz
4Martin Zubimendi
84
14Takefusa Kubo
23Brais Mendez
49
8Mikel Merino
10Mikel Oyarzabal
84
21Andre Silva
17Kieran Tierney
0Martin Merquelanz
7Ander Barrenetxea
79
13Unai Marrero
2Alvaro Odriozola
6Aritz Elustondo
9Carlos Fernandez
11Mohamed-Ali Cho
12Arsen Zakharyan
16Jon Olasagasti
19Umar Sadiq
22Benat Turrientes
29Pablo Marin
15Urko Gonzalez
39Jon Aramburu
Cserék

Barcelona

Kezdők
1Marc-Andre ter Stegen
4Ronald Araujo
92
23Jules Kounde
5Inigo Martinez
60
2Joao Cancelo
69
6Gavi
86
22Ilkay Gundogan
92
3Alex Balde
16Fermin Lopez
57
9Robert Lewandowski
57
14Joao Felix
69
49
20Sergi Roberto
21Frenkie de Jong
0Eric Garcia
13Inaki Pena
26Ander Astralaga
8Pedri
11Raphinha
15Andreas Christensen
17Marcos Alonso
18Oriol Romeu
27Lamine Yamal
7Ferran Torres
30Marc Casado
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 34 27 1 6 74-22 52 87
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Girona 34 23 6 5 73-42 31 74
GY
V
GY
GY
GY
I
3.
Barcelona 34 22 5 7 70-43 27 73
GY
GY
V
GY
V
I
4.
Atletico Madrid 34 21 9 4 63-39 24 67
GY
GY
V
GY
GY
I
5.
Athletic Bilbao 34 17 7 10 55-33 22 61
V
D
D
V
GY
I
6.
Real Sociedad 34 14 8 12 48-35 13 54
GY
D
D
V
GY
I
7.
Real Betis 34 13 8 13 43-39 4 52
V
GY
GY
D
GY
I
8.
Valencia 34 13 13 8 37-39 -2 47
GY
GY
V
V
V
I
9.
Villarreal 34 12 13 9 56-58 -2 45
V
D
GY
GY
V
I
10.
Getafe 34 10 11 13 41-47 -6 43
V
D
D
GY
V
I
Teljes lista