Vágólapra másolva!
Sallói István szerint Márton Gábornak "jó esélyei vannak" arra, hogy átvegye az OTP Bank Ligában szereplő Zalaegerszegi TE labdarúgócsapatának kispadját.

A ZTE sportigazgatója az M1 aktuális csatornának elmondta: benne volt a levegőben, ugyanakkor valamennyire meglepte a vezetést, hogy Boér Gábor vezetőedző az MTK Budapest elleni pénteki, 2-0-s vereség után felajánlotta lemondását.

Sallói István, a Zalaegerszeg sportigazgatója Fotó: Hirling Bálint - Origo

"Elég sikertelen szériában voltunk, és ez egy olyan fordulópont lehetett volna, ami átlendíthette volna a csapatot" - fogalmazott Sallói, hozzáfűzve: a vezetőedzőt is felőrölte a sikertelenség, emiatt döntöttek úgy, hogy megpróbálnak friss impulzust adni a csapatnak.

Boért április 24-én nevezték ki vezetőedzőnek, akkor Lendváról, testvéregyüttestől helyezte át székhelyét ismét Zalaegerszegre. Az előző szezonban többek között ő irányította a csapatot a történelmi sikert hozó MOL Magyar Kupa döntőben. Ebben az idényben viszont 13 forduló alatt csak 11 pontot szerzett a ZTE, ezzel a tizedik helyen áll úgy, hogy két üldözője közül a Mezőkövesd egy találkozóval kevesebbet játszott.

"Számunkra nagyon szomorú, mikor edzőt kell váltani,

- fogalmazott Sallói, rámutatva: nem a tréner kérte, hogy az átigazolási szezonban adják el a védelmet. Gazdasági megfontolásokból, illetve a játékosok kérésére történtek az eladások, amelyekkel Boér Gábor került nehéz helyzetbe.

A sportigazgató elárulta: a posztra három jelöltjük volt, még a vasárnapi nap folyamán lezárhatják a tárgyalásokat az elsőszámú jelölttel, akit akár már hétfőn bejelenthetnek.

Arra a kérdésre, hogy a korábban a klubot már irányító Márton Gábor-e az esélyes a kispadra, Sallói azt felelte: "jó esélyei vannak".

Előre tekintve Sallói elmondta, ki fogják használni a téli átigazolási időszakot az új edző elképzelései alapján.