Vágólapra másolva!
Schäfer András csapata, a labdarúgó Bundesliga utolsó helyén álló Union Berlin a válogatott szünet alatt a külvilágtól elzárva fog edzeni annak érdekében, hogy jobb eredményeket érjen el.

A fővárosiak az előző szezont a negyedik helyen zárták, így a Bajnokok Ligájában szerepelhetnek, ám az új idényben a jó kezdés után nagyon mély gödörbe kerültek: legutóbbi 14 mérkőzésükből 13-at elveszítettek és táblázat utolsó helyére csúsztak vissza, egyedül a múlt heti Napoli elleni BL-meccsen tudtak döntetlent játszani. A hétközi pontszerzés azonban a hétvégére nem adott lendületet az együttesnek, amely 4-0-ra kapott ki a bajnoki listavezető Bayer Leverkusentől.

Schäfer Andrásék zárt kapuk mögött edzenek a héten Forrás: Twitter/1. FC Union Berlin

"Beszélnünk kell a Leverkusen elleni meccsről és rengeteg munka vár ránk ebben a két hétben" - mondta Urs Fischer vezetőedző, aki 2018 óta irányítja a csapatot és továbbra is élvezi a vezetőség bizalmát.

Schäfer András, az egyesület magyar válogatott középpályása hosszú ideje sérüléssel bajlódik, így nem tudott segíteni csapatának a nehéz időszakban.

Az Unionra még öt bajnoki találkozó vár az idén, ezek közül az első jövő szombaton az Augsburg ellen.