Vágólapra másolva!
Boér Gábor távozása után hivatalossá vált, hogy Márton Gábor veszi át a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Zalaegerszeg irányítását. A magyar tréner a klub honlapjának beszélt a kinevezéséről. 

Az új vezetőedző korábban, a 2020-21-es szezonban már vezényelte a ZTE-t, akkor rövid idő alatt, pozitív mérleggel sikerült benntartani a csapatot a legmagasabb osztályban. Ezúttal a Merkantil Bank Ligában szereplő HR-RENT Kozármislenytől érkezett vissza Zalaegerszegre.

„Különböző a szituáció, mégis hasonló érzésekkel, motiváltan látok neki a munkának, csak úgy, mint legutóbb. Ezúttal is

rendkívül fontos a következő néhány mérkőzés, szeretnénk eltávolodni a kieső zónától és felzárkózni a középmezőnyhöz.

Ez természetesen nem csak rajtunk, hanem az előttünk lévőkön is múlik, de mi mindent meg fogunk tenni, hogy jobb pozíciót foglaljon el a csapat a tabellán. A korábbi itt létem során nagyon jól éreztem magam, sok szeretet kaptam a klubtól és a szurkolóktól, így örömmel tértem vissza" - mondta Márton. Nem kérdés, hogy a kiesés elkerüléséhez minél hamarabb stabilizálni kell a csapat teljesítményét.

Márton Gábor visszatért Zalaegerszegre Forrás: ztefc.hu

megemlíthetjük akár a rögzített szituációkat, de igazság szerint a védelmet mindig lesz hova fejleszteni. A támadójátékra is hasonló figyelmet fogunk fordítani és szeretném, hogy minél több helyzetet alakítsunk ki a mérkőzések során, mert véleményem szerint erős a keretben a támadó potenciál. Szeretem, ha előre felé játszik csapat, de nem elhanyagolható a stabilitás, amit meg kell tartani, ez pedig hatalmas fegyelmet igényel a játékosoktól. A válogatott szünet miatt szerencsére van egy kis idő a következő bajnoki mérkőzésig, amit ki is fogunk használni."