Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott már biztosan az első kettő között végez a csoportjában az Európa-bajnoki selejtezőkön, így kijutott a jövő évi, németországi kontinenstornára.

Repülőrajtot vett a magyar fociválogatott

A magyarok márciusban az első játéknapon szabadnaposak voltak, a másodikon pedig háromgólos győzelmet arattak a vendég Bulgária felett, melynek köszönhetően azonnal a második helyre ugrottak.

A magyar labdarúgó-válogatott sorozatban harmadszor jutott ki az Európa-bajnkoságra Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ettől kezdve nem volt olyan pillanat, amikor Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai ne álltak volna a részvételt jelentő első két hely valamelyikén.

A szerbeket is megelőzte Marco Rossi csapata

A nemzeti együttes a júniusi negyedik fordulóban vette át a vezetést az ötösben Szerbiától, amikor 2-0-ra felülmúlta Litvániát, míg a rivális csak döntetlent játszott Bulgáriában. A magyarok a sorozat hátralévő részében nem engedték ki a kezükből az éllovas pozíciót.

Bár még egy mérkőzés hátravan, a magyar csapat négy győzelemmel és három döntetlennel kvalifikálta magát a kontinenstornára.

A magyar labdarúgó-válogatott útja az Eb-részvételig:
Eb-selejtezők, G csoport:
március 27.: Magyarország-Bulgária 3-0 (3-0)
június 17.: Montenegró-Magyarország 0-0
június 20.: Magyarország-Litvánia 2-0 (1-0)
szeptember 7.: Szerbia-Magyarország 1-2 (1-2)
október 14.: Magyarország-Szerbia 2-1 (2-1)
október 17.: Litvánia-Magyarország 2-2 (2-0)
november 16.: Bulgária-Magyarország 2-2 (1-1)

A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG 7 4 3 - 13- 6 15 pont - kijutott
2. Szerbia 7 4 1 2 13- 7 13
3. Montenegró 6 2 2 2 6- 8 8
4. Litvánia 7 1 3 3 8-12 6
5. Bulgária 7 - 3 4 5-12 3