Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén az MTK Budapest hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Zalaegerszegi TE együttesét. A találkozó után a ZTE vezetőedzője, Boér Gábor is megszólalt az M4 Sport kamerája előtt.

A zalaiak 13 meccsen 30 kapott gólnál járnak a bajnokságban, ami nyolccal több, mint bármely más csapaté. Miután az öt meccs óta nyeretlen MTK is legyőzte őket, Boér Gábor alatt egyre jobban inog a kispad, hiszen a ZTE a vereségének köszönhetően a Mezőkövesd diósgyőri pontszerzése esetén a forduló végére a kiesőzónába is visszacsúszhat. A vezetőedzőtől meg is kérdezték, hogy ezúttal mi hiányzott a pontszerzéshez.

Boér Gábor pozíciója egyre nagyobb veszélyben van Fotó: Csudai Sándor - Origo

várható volt, hogy egy pontrúgás jelenti a különbséget, de az előző két meccsen mutatott élességet, feszességet egyáltalán nem éreztem ma – nyilatkozta Boér Gábor a lefújás után. – Nem akkor kellene elkezdeni pörögni, amikor hátrányba kerülünk, hanem már a mérkőzés kezdetétől. Az első félidőben szinte csak oldal- és visszapasszunk volt, de akkor [a kapott gól után] ritmust váltottunk, noha onnantól sem játszottunk jól.

Az interjú egy pontján Boér teljesen összezavarodott, a riporter kérdésére, hogy elmondta-e kritikáit a meccs után a játékosoknak, először azt válaszolta, hogy ilyenkor nem mond ilyet, majd - valószínűleg észlelve, hogy ez furcsán hangzik - alig hallhatóan tette hozzá: nem, nem mondtam.