Vágólapra másolva!
A Liverpool legendás futballistája, Mark Lawrenson szerint a klubnak el kellene adnia legnagyobb sztárját, Mohamad Szalahot, mert az egyiptomi szélső már túl van karrierje legszebb évein.

Szoboszlai Dominik csapattársa továbbra is remek formában

A 31 éves klasszis a Liverpool színeiben az összes elérhető klubtrófeát megnyerte már, Jürgen Klopp csapatában eddig 321 meccsen 198 gólt szerzett. Szoboszlai Dominik csapattársa ebben az idényben is 12 találatnál jár, tehát még mindig a klub leggólerősebb játékosa. Szalah jövője körül azonban még mindig sok a kérdőjel, nyáron Szaúd-Arábiából érkezett érte ajánlat, ám végül maradt az angol sztárcsapatnál.

Lehet, hogy Mohamed Szalah a következő idényben már nem lesz Szoboszlai Dominik csapattársa? Forrás: AFP/Paul Ellis

A liverpooli legenda szerint el kellene adni a legnagyobb sztárt

A Liverpool egykori középhátvédje, a klubbal 1984-ben BEK-győztes Mark Lawrenson Szalah remeklése ellenére úgy véli, az egyiptomi már túl van a legszebb évein és fokozatosan gyengülni fog a teljesítménye, ezért mihamarabb el kellene adni.

Biztos vagyok benne, hogy a klub örömmel mondaná: köszönjük a klubnak nyújtott szolgálatot, kaptunk 100 millió fontot, neked pedig rengeteg pénzt és sok szerencsét kívánunk" - utalt arra a korábbi futballista, hogy egy szaúdi klub hatalmas összeget lenne hajlandó kifizetni a gólerős játékosért.

Mohamed Szalah szerződése 2025-ig érvényes a Liverpoollal Forrás: NurPhoto via AFP/Ibrahim Ezzat/NurPhoto/Ibrahim Ezzat

"Szerintem ennek a történetnek a pozitív oldala, hogy a Liverpool is már keresi Szalah utódját.

Van egyébként rajta kívül is négy jó támadónk, szóval be vagyunk biztosítva. Nem lennék meglepve, ha Kloppal beszéltek volna már arról, hogy Szalah még ebben a szezonban marad, aztán mehet" - tette hozzá Lawrenson.

Az egyiptomi csatár, akit a válogatottban nemrég lerohantak a pályán és katonák védték meg, szerződése 2025 nyaráig érvényes a Liverpoollal.