Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportkör negyedik fordulójában a Barcelona és a Paris Saint-Germain is idegenben szenvedett váratlan vereséget. A PSG a szezon eddigi legjobb első félidejét játszotta a Milan otthonában, majd nagyon visszaesett a teljesítménye; a Barcelona viszont BL-története egyik legrosszabb első 45 percét teljesítette, majd alig tudott feljavulni. A további hat keddi mérkőzésen nem született nagy meglepetés: a győzelmével továbbjutott a Manchester City és az RB Leipzig, míg közelebb került a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőhöz a Dortmund, a Porto, a Lazio és az Atlético Madrid is. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai és a keddi játéknap további érdekességei!

H csoport: kínos Barcelona-vereség Hamburgban, Pepe rekordja Portóban

A katalánok abban a tudatban utazhattak el Hamburgba, hogy a Sahtar Donyeck ellen már egy döntetlen is biztos továbbjutást jelent a nyolcaddöntőbe. Az első félidő nagy részében pedig úgy is tűnt, hogy az a pont meglesz, mert egy borzalmasan eseménytelen meccset láthattak a szurkolók.

A Barcelona birtokolta a labdát, de egyetlen alkalommal sem találta el a kaput, és mindössze ötször ért labdába az ukránok tizenhatosán belül – mióta Xavi két éve átvette a csapatot, egy meccsen sem produkált ilyen gyenge félidőt a Barca.

Aztán váratlanul megszerezte a vezetést a Sahtar, amely a második félidő elején közel állt ahhoz, hogy megduplázza az előnyét. Ez nem sikerült, a vendégek pedig némileg élénkebbek voltak a meccs utolsó harmadában, de egyetlen nagy helyzetet sem tudtak kidolgozni, így vereséget szenvedtek. Xavi ezzel már öt vesztes BL-csoportmeccsnél jár a Barcelona kispadján – ennél többször egyetlen Barcelona-edző sem kapott ki a csoportkörben.

Horizontal
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Fabian Schar, Newcastle
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Sahtar Donyeck
Horizontal
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Barcelona, Xavi
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, pénzeső, Donnarumma
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Donnarumma
fbl Horizontal
fbl Horizontal
fbl Horizontal
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Pepe, Porto
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Royal Antwerp
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Atlético Madrid, Álvaro Morata
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, piros lap, Daizen Maeda, Celtic
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Atlético Madrid, gólöröm
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Lazio, Ciro Immobile
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Bart Nieuwkoop, sérülés
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Erling Haaland, Manchester City
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, füstbomba, Ederson
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, RB Leipzig, Lois Openda
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Crvena zvezda
Horizontal
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Fabian Schar, Newcastle
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Sahtar Donyeck
Horizontal
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Barcelona, Xavi
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, pénzeső, Donnarumma
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Donnarumma
fbl Horizontal
fbl Horizontal
fbl Horizontal
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Pepe, Porto
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Royal Antwerp
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Atlético Madrid, Álvaro Morata
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, piros lap, Daizen Maeda, Celtic
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Atlético Madrid, gólöröm
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Lazio, Ciro Immobile
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Bart Nieuwkoop, sérülés
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Erling Haaland, Manchester City
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, füstbomba, Ederson
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, RB Leipzig, Lois Openda
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Crvena zvezda
Horizontal
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Fabian Schar, Newcastle
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Sahtar Donyeck
Horizontal
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Barcelona, Xavi
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, pénzeső, Donnarumma
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Donnarumma
fbl Horizontal
fbl Horizontal
fbl Horizontal
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Pepe, Porto
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Royal Antwerp
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Atlético Madrid, Álvaro Morata
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, piros lap, Daizen Maeda, Celtic
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Atlético Madrid, gólöröm
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Lazio, Ciro Immobile
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Bart Nieuwkoop, sérülés
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Erling Haaland, Manchester City
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, füstbomba, Ederson
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, RB Leipzig, Lois Openda
labdarúgás, Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, kedd, Crvena zvezda

„Dühösen távozunk a meccsről, mert nem volt elég jó a játékunk, nem tettük azt, amit kellett volna. Most egy kicsit regenerálódnunk kell, és vissza kell térnünk a legjobb teljesítményünkhöz, ám ehhez fejlődnünk kell.

Lesz dolgom az edzőpályán. Nem nyomunk, nem koncentrálunk eléggé, de nincs itt az ideje, hogy a játékosok elveszítsék az önbizalmukat. Ha megtörtént, vissza kell nyerni, a játékosoknak feljebb kell kapcsolniuk" – nyilatkozta az esetleges mentális problémákra utalva Xavi, akinek a szavait Oriol Romeu és Andreas Christensen is osztották, akik a Sahtar jó védekezését is megdicsérték.

A csoport másik meccsén a Porto kihasználta a Barcelona botlását, és 2-0-ra legyőzte az újonc Royal Antwerpet. A belga csapat, amely emberhátrányban fejezte be a meccset, továbbra is pont nélkül áll, és már biztosan búcsúzik a BL-től, a portugál klub viszont pontszámban utolérte a katalánokat. Az első találat büntetőből született, majd a hosszabbításban

a 40 éves és 254 napos Pepe fejelt gólt. Ezzel az Európa-bajnok védő lett a BL történetének legidősebb játékosa, aki betalált az ellenfél kapujába,

egyben az első, aki 40 éves kora után szerzett gólt. 2012 ősze óta ez volt az első BL-gólja, a korrekorddal pedig Francesco Totti csúcsát döntötte meg – nem mellesleg Pepe a legidősebb mezőnyjátékos lett a BL történetében, aki kezdőként lépett pályára egy meccsen.

Pepe 11 év után szerzett ismét gólt a BL-ben Forrás: AFP/Miguel Riopa

„A mai egy különleges nap számomra.

Ez az érzés hihetetlen, mert bárki, aki eléri ezt a kort és ezen a szinten játszik egy olyan nagy klubot képviselve, mint a Porto, tudja, hogy ez rengeteg munkát, sok áldozatot, óriási szenvedélyt igényel. Igyekszem minél jobban élvezni" – értékelt a gólja után Pepe.

F csoport: szenzációs félidő után összeomlott a PSG, feltámadt a Dortmund

Kevés élvezetesebb 30 percet láthattak a futball szerelmesei annál, mint ami az AC Milan–Paris Saint-Germain találkozó elején történt. A meccset egy késelés, és Gianluigi Donnarumma megalázása előzte meg – a PSG olasz kapusa 2021-ben épp Milánóból távozott sok pénzért cserébe, a dühös drukkerek ezért

az arcképével ellátott papírpénzekkel dobálták az egykori hőst a visszatérésekor.

Aztán jött egy olyan félóra, amely hozott két gólt, tizenhat kapura lövést és hihetetlenül lüktető iramot. Milan Skriniar fejesére "csak" Rafael Leao válaszolt egy ollózós góllal, de 1-1 helyett egészen nyugodtan zárulhatott volna 6-5-tel is a félidő.

A meccs előtt Donnarumma szedegethette fel az arcképével ellátott bankjegyeket a fűről Forrás: AFP/Gabriel Bouys

A második játékrész első felében aztán gyakorlatilag csak a Milan volt a pályán,

Olivier Giroud fejesével a vezetést is megszerezték a hazaiak, akik a 69. percig szabálytalanság nélkül játszottak.

A hajrában aztán a PSG átvette az irányítást, de inkább úgy, mint a Barca: nyomás alatt tartotta az ellenfelét, de veszélyes gólszerzési lehetősége nem igazán akadt. Kylian Mbappéék így a 3-0-s hazai siker után a második idegenbeli meccsüket is elvesztették a csoportban, míg a milánóiak az első góljuk után az első győzelmüket is megszerezték.

„A játékosok szívvel, energiával játszottak, ezt akartuk.

mondta Stefano Pioli, a Milan trénere. – Most jól kell teljesítenünk a Dortmund ellen, hogy megelőzzük őket."

A csoport másik meccsén ugyanis a Bayern München elleni hétvégi pofonból felállt a Borussia Dortmund, amely

odahaza is legyőzte az előző héten a Manchester Unitedet és az Arsenalt is megverő Newcastle-t.

Tette mindezt annak ellenére a német klub, hogy a meccs nagy részében a Szarkák uralták a játékot, ám egy szerencsés, majd egy gyönyörű góllal mégis 2-0-ra a hazaiak nyertek, akik így 7 ponttal vezetik a csoportot. Ugyanakkor a Newcastle úgy áll az utolsó helyen, hogy 4 pontja van, azaz az utolsó két fordulóban még bármi megtörténhet a halálcsoportban.

Négy kör után a Dortmund vezeti a legnehezebbnek tartott, F jelű csoportot a BL-ben Forrás: AFP/Ina Fassbender

„Nem voltunk messze ma este, ezt kell pozitívumként elvinni. Ha a legjobbunkat nyújtjuk, még a sérültjeink ellenére is

nyilatkozta Eddie Howe, a Newcastle trénere. – A játékosok mindent kiadtak magukból a hétvégén, és nyilván ma is, de azt hiszem, hogy

Az elmúlt hetekben látott sorozatterhelés alapján szerintem egy nappal kevesebb volt a szünet, mint kellett volna."

E csoport: az Atlético legnagyobb BL-győzelme, visszavágott a Lazio

A glasgow-i 2-2-es döntetlen után Madridban már 23 perc után eldőlt az Atlético és a Celtic párharca. Antoine Griezmann hamar betalált Brendan Rodgers együttesének, majd emberelőnybe kerültek a hazaiak, innen pedig a különbség volt a kérdés. Griezmann egy ollózós gólt is szerzett, Álvaro Morata is duplázott, a vége pedig a kapura lövések számában 26-1, a gólok tekintetében 6-0 lett.

Az Atlético Madrid ezzel története legnagyobb győzelmét aratta a Bajnokok Ligájában,

és a 6-0-s sikernél európai kupaporondon is csak egyszer, 1958-ban nyertek nagyobb különbséggel (8-0-ra).

Nagy volt az öröm Madridban, ilyet még nem láttak az Atlético szurkolói hazai BL-meccsen Forrás: AFP/Javier Soriano

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, ami korábban többször is hiányzott, aztán

A válogatotthoz hasonlóan ma is kicsit hátrébb játszottam, próbáltam a csapat játékát irányítani, labdákat szerezni, és középpályásként játszani. Mindig igyekszem a legjobbamat nyújtani, bármilyen poszton is játszom, és ma ez nagyon jól sikerült – mondta a meccs emberének választott Griezmann. – A fontos a továbbjutás, és ha elsők vagyunk, az még jobb lenne."

A kvartett másik meccsén a Lazio hazai pályán visszavágott a holland bajnok Feyenoordnak a rotterdami vereségért, és Ciro Immobile góljával 1-0-ra győzött. Az első félidő a rómaiak kedve szerint zajlott, és a második játékrészben hiába volt több lehetősége is a vendégeknek, vereséget szenvedtek, így az elsőről a harmadik helyre csúsztak vissza a tabellán. Ám így is mindössze egy pont a lemaradás a keddi riválissal, és kettő az Atléticóval szemben, tehát bátran reménykedhetnek Hollandiában.

Ciro Immobile volt a Lazio hőse Forrás: NurPhoto via AFP/Ciro De Luca/NurPhoto/Ciro De Luca

„Sajnos ez még nem sorsdöntő győzelem, csak az utolsó játéknapon dől el a továbbjutásunk. De ez a világ legnehezebb versenysorozata, és mi benne vagyunk.

nyilatkozta Maurizio Sarri, a Lazio menedzsere. – Nagyon keveset kockáztattunk egy olyan csapat ellen, amelyik sokat támadott. Az volt az érzésem, hogy az utolsó 20 percben még nagyobb bajba sodorhatnánk őket, mivel teret hagytak nekünk."

G csoport: máris továbbjutott a címvédő Manchester City és az RB Leipzig

A Barcelona elpuskázta a lehetőséget, így a G csoport két élcsapata előtt volt a lehetőség, hogy elsőként kvalifikáljanak a nyolcaddöntőbe. Ez sikerült is, a címvédő Manchester City elképesztően könnyedén, a sérült Willi Orbán nélkül felálló, Gulácsi Pétert a kispadra ültető RB Leipzig egy kicsit nehezebben nyert, és biztosította be a továbbjutását a negyedik körben. A lipcseieknek Belgrádban, zuhogó esőben, mégis parázs hangulatban kellett játszani, és az első félidőben mutatott hatalmas fölény ellenére a hajrában még izgulniuk kellett. A 81. percben egy öngóllal szépített a Crvena zvezda, végül azonban megmaradt a Leipzig előnye, így a 2-1-es siker után örülhettek a vendégek.

Lois Openda szerezte a Leipzig második gólját Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„A hangulat, a stadion és a szurkolók is nagyszerűek voltak, mi pedig nagyon jó első félidőt játszottunk, amiben megtaláltuk a megoldásokat. Ugyanakkor

Jól játszott az ellenfél is, nem volt könnyű győzni – mondta Emil Forsberg, a lipcseiek csapatkapitánya. – Nyugodtabbnak kell lennünk a támadóharmadban: ha több gólt szereztünk volna, akkor minden teljesen másképpen néz ki."

A négyes másik meccsén a százszázalékos Manchester City az előzetes, bokasérülés miatti aggodalmak ellenére Erling Haalanddal a kezdőben lépett pályára, és otthon is kiütötte a Young Boyst, többek között a norvég duplájának köszönhetően. A tavalyi gólkirály 34 BL-meccsen immáron 39 gólnál jár, az összesített góllövőlista első 50 helyezettje közül pedig Haaland az egyetlen, akinek 1,0 feletti a gólátlaga. A nagyságát ráadásul az is mutatja, hogy

a vendégek középhátvédje, Mohamed Ali Camara már a félidőben elkérte Haaland mezét, aki oda is adta neki az öltözékét.

A Manchester City fölényét jelzi, hogy 27-0 volt a kapura lövési arány, a csapat játékosai pedig összesen 721 passzal próbálkoztak a Young Boys ellen, ebből 676 sikeres lett.

A legtöbbet, 128-at Rúben Dias passzolt, közülük mindössze 1 volt pontatlan.

„Természetesen hihetetlenül boldogok vagyunk, hogy két meccsel a vége előtt már továbbjutottunk, most már a cél a csoportelsőség. Ma talán nem voltunk elég élesek, pontosak az utolsó pillanatban ahhoz, hogy még több gólt szerezzünk, de

Magas színvonalon játszunk, ezért vagyunk még mindig a Premier League élmezőnyében, és jutunk be a Bajnokok Ligájába – nyilatkozta a City edzője, Pep Guardiola. – A lipcsei a legkeményebb ellenfél ebben a csoportban, és meg kell próbálnunk előttük végezni, mert fontos, hogy a nyolcaddöntőben a visszavágót játsszuk hazai pályán."

HOSSZABBÍTÁS

Végezetül mutatjuk a keddi BL-játéknap mérkőzéseinek további érdekes statisztikáit:

  • Robert Lewandowski már hat mérkőzés óta gólképtelen, ilyen rossz sorozat 2011 eleje óta nem fordult vele elő – akkor még a Borussia Dortmund játékosa volt.
  • A Barcelona legutóbb a 2008-09-es szezonban szenvedett vereséget a Sahtartól – abban az idényben később a katalánok nyerték a Bajnokok Ligáját.
  • Ederson a nyolcadik kapus lett, aki 50 meccset nyer a Bajnokok Ligájában, de neki kellett hozzá a legkevesebb (75) találkozó.
  • A Manchester City a 12. csapat lett, amely 250 gólt szerez a Bajnokok Ligájában, de neki kellett hozzá a legkevesebb (119) találkozó.
  • A Manchester City a negyedik csapat lett, amely címvédőként megnyeri az első négy csoportmeccse mindegyikét a BL-ben.
  • A 20 és és 200 napos Xavi Simons a BL történetének harmadik legfiatalabb holland gólszerzője lett Patrick Kluivert és Rafael an der Vaart után.
  • A Newcastle az 1997-es Manchester United óta az első angol csapat lett, amely legalább 8 angol játékossal a kezdőben vágott neki egy BL-meccsnek.
  • A Dortmund először nyert sorozatban négy hazai meccset a BEK/BL-története során.
  • A Dortmund eddig mind a 10 olyan alkalommal továbbjutott a BL-ből, amikor négy forduló után legalább 7 pontja volt.
  • Ciro Immobile a 200. gólját szerezte a Lazio színeiben.
  • Antoine Griezmann pályafutása során először szerzett gólt egymást követő három BL-meccsén. 89 találkozón immáron 33 gólnál jár az Atlético világbajnok játékosa.
  • A Milan 2009 óta először fordított meg hátrányból egy BL-meccset.
  • A Milan az idei BL-kiírásban az első 54 kapura lövéséből nem szerzett gólt – az 55. volt Rafael Leao ollózós gólja.
  • Olivier Giroud 37 évesen és 38 naposan a BL történetének legidősebb francia gólszerzője lett.
  • A PSG az elmúlt három BL-meccséből kettőt elveszített. Azelőtt az utóbbi 18 csoportmeccsén szenvedett összesen két vereséget.
  • A Milan-PSG meccs első félidejében történt 22 kapura lövés és 10 kaput eltaláló lövés egyaránt a legmagasabb a BL eddigi kiírásában az első 45 percet illetően.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló:
E csoport:
Atlético Madrid (spanyol)-Celtic Glasgow (skót) 6-0 (2-0)
gól: Griezmann (6., 60.), Morata (45+2., 76.), Lino (66.), Niguez (85.)
piros lap: Maeda (23.)

SS Lazio (olasz)-Feyenoord (holland) 1-0 (1-0)
gól: Immobile (45+1.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Atletico Madrid 6 4 0 2 17-6 11 14
GY
D
GY
GY
GY
2.
Lazio 6 3 2 1 7-7 0 10
GY
V
GY
GY
V
3.
Feyenoord 6 2 4 0 9-10 -1 6
V
GY
V
V
V
4.
Celtic 6 1 4 1 5-15 -10 4
V
D
V
V
GY

F csoport:
AC Milan (olasz)-Paris Saint-Germain (francia) 2-1 (1-1)
gól: Leao (12.), Giroud (50.), ill. Skriniar (9.)

Borussia Dortmund (német)-Newcastle United (angol) 2-0 (1-0)
gól: Füllkrug (26.), Brandt (79.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Borussia Dortmund 6 3 1 2 7-4 3 11
D
GY
GY
GY
D
I
2.
Paris Saint-Germain 6 2 2 2 9-8 1 8
V
GY
V
D
D
3.
AC Milan 6 2 2 2 5-8 -3 8
D
V
GY
V
GY
4.
Newcastle United 6 1 3 2 6-7 -1 5
GY
V
V
D
V

G csoport:
Crvena zvezda (szerb)-RB Leipzig (német) 1-2 (0-1)
gól: Henrichs (81. - öngól), ill. Simons (8.), Openda (77.)

Manchester City (angol)-Young Boys (svájci) 3-0 (2-0)
gól: Haaland (23. - tizenegyesből, 51.), Foden (45+1.)
piros lap: Lauper (53.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 6 6 0 0 18-7 11 18
GY
GY
GY
GY
GY
2.
RB Leipzig 6 4 2 0 13-10 3 12
V
GY
GY
V
GY
3.
Young Boys 6 1 4 1 7-13 -6 4
D
V
V
GY
V
4.
FK Crvena Zvezda 6 0 5 1 7-15 -8 1
D
V
V
V
V

H csoport:
FC Porto (portugál)-Royal Antwerp (belga) 2-0 (1-0)
gól: Evanilson (32. - tizenegyesből), Pepe (90+1.)
piros lap: Ekkelenkamp (50.)

Sahtar Donyeck (ukrán)-FC Barcelona (spanyol) 1-0 (1-0)
gól: Sikan (40.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Barcelona 6 4 2 0 12-6 6 12
GY
GY
V
GY
V
2.
FC Porto 6 4 2 0 15-8 7 12
V
GY
GY
V
GY
3.
Sahtar Donyeck 6 3 3 0 10-12 -2 9
GY
V
GY
GY
V
4.
Royal Antwerp 6 1 5 0 6-17 -11 3
V
V
V
V
GY

Videón a játéknap legszebb védései