Vágólapra másolva!
A Vfb Stuttgart idegenben győzte le 2-1-re az Eintracht Frankfurtot a Bundesliga 12. fordulójának szombati rangadóján. A találkozón annyi minden történt, hogy akár három cikket is megérne, mi most összefoglaljuk egy írásban.

A tabella 7. helyén álló, 2022-ben Európa-ligát nyerő Eintracht Frankfurt utoljára november 4-én győzött a bajnokságban (akkor 3-0-ra verte az Union Berlint), így nem ők voltak az esélyesek a 3. helyen álló, 11 meccsből nyolcat nyerő Stuttgarttal szemben. Még otthon sem.

Főleg úgy, hogy az ultrák egy jelentős része a meccsnézés helyett inkább a rohamrendőrökkel való verekedést választotta.

Az meccs bojkottálásának és a rendőrökkel való összecsapásnak indoka is volt: mégpedig az ultrákkal szembeni - meglátásuk szerint - túl kemény fellépés az egyenruhások részéről.

Így aztán, aki nem volt bent a Deutsche Bank Park stadionban, az nem láthatta, hogy a Stuttgart Deniz Undav révén már az első percben megszerzi a vezetést. És azt sem, hogy a hazaiak a 26. percben Waldemar Anton ritkán láthatóan nagy öngóljával egyenlítenek ki.

Sőt, arról is lemaradtak, hogy a 34. percben félbe kellett szakítani a mérkőzést, mert megsérült a Bundesliga-rekordot beállító játékvezető, Felix Brych.