Vágólapra másolva!
Kipihenten várja az új lehetőséget Waltner Róbert, aki legutóbb a Paks együttesét irányította a labdarúgó élvonalban.

A 46 éves szakember az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta, évek óta először tudott hosszabb időt a családjával tölteni, és bár amíg dolgozott, nem volt benne fáradtság, most azonban érezte, szüksége volt a feltöltődése.

- jelentette ki a tréner, akit februárban menesztettek a Pakstól, korábban pedig a Zalaegerszeg, a Siófok és a Kaposvár kispadján is ült.

Waltner Róbert elárulta, folyamatosan követi az első-, másod- és harmadosztály küzdelmeit is Forrás: Origo / Márvány Péter

Waltner Róbert elárulta, folyamatosan követi az első-, másod- és harmadosztály küzdelmeit is, hiszen "nem lehet tudni, honnan jön éppen felkérés". Hozzátette, áprilisban volt már egy megkeresése, akkor azonban lelkileg még nem érezte magát felkészültnek.

Korábbi csapatairól szólva a tréner elmondta, a Paks nagyszerűen teljesít Bognár György irányítása alatt, a ZTE jelenlegi helyzetét viszont nagyon sajnálja, mert - mint azt megjegyezte - a város és a klub különleges helyet foglal el a szívében.