Vágólapra másolva!
Csütörtök este a labdarúgó Eb-selejtező sorozat A csoportjának 7. fordulójában a spanyol válogatott 2-0-ra legyőzte a skót csapatot a sevillai La Cartuja Stadionban.

A találkozó igazi rangadónak ígérkezett, ugyanis a skótok remek formában érkeztek Sevillába, mivel mind az öt korábbi meccsüket megnyerték a csoportban. A spanyolok is jó formában várhatták a találkozót, ugyanis Luis de la Fuente kinevezése óta hat meccsből ötöt megnyertek, egyedül a skótoktól kaptak ki márciusban a Hampden Parkban rendezett Eb-selejtezőn.

A spanyolok óriási intenzitással kezdték a meccset, és már a második perc elején megszerezhették volna a vezetést. A csapatkapitány Álvaro Morata tálalt egy remek labdát Ferrán Torres elé, azonban a ziccerben kilépő támadó tíz méterről kapu mellé lőtt.

Álvaro Morata veszélyesen futballozott Forrás: AFP/Javier Soriano

A folytatásban is a spanyolok akarata érvényesült, míg a skótok csak kontrákból próbáltak veszélyeztetni. A következő nagy helyzetre egészen a 34. percig kellett várni. Ekkor Mikel Oyarzabal blokkolt lövése után Mikel Merino lőtte el 11 méterről a kipattanót, de a spanyol középpályás bombája a jobb kapufán csattant.

A második félidő is spanyol rohamokkal indult, de a gól nem akart összejönni a hazai csapatnak, az 59. percben aztán a semmiből kis híján vezetést szereztek a skótok. Scott McTominay állt oda egy bal oldali szabadrúgáshoz, mindenki beadást várt, azonban a Manchester United középpályása éles szögből a hosszú felsőbe csavart.

Így ünnepelt Scott McTominay az elvett csodagólja után Forrás: AFP/Jorge Guerrero

Sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, ugyanis rövid videózás után a játékvezető úgy ítélt, hogy a spanyolok kapusát, Unai Simont a lövés pillanatában faultolta egy skót játékos.

A 73. percben aztán vezetést szereztek a spanyolok.

A 38 éves Jesus Navas ment el a jobb szélen, a tökéletes beadására Morata robbant be a rövid oldalon és öt méterről a hosszú alsóba csúsztatott.

Álvaro Morata volt a spanyol válogatott hőse Forrás: AFP/Jorge Guerrero

A bekapott gól után a skótok elkezdtek rohamozni, a 86. percben viszont a spanyolok eldöntötték a meccset. Aaron Hickey veszítette el a labdát utolsó emberként, amelyre Joselu csapott le, a Real Madrid támadója középre gurított, az érkező Oihan Sancet pedig a kapuba gurított, így góllal mutatkozott be a spanyol válogatottban.

Győzelmével Spanyolország három pontra megközelítette a csoport élén álló skót csapatot, amely először veszített pontokat az Eb-selejtező sorozatban.

A csoport másik meccsén a norvég válogatott 4-0-ra győzött Cipruson, Erling Haaland, a Manchester City sztárjátékosa két góllal vettek ki a részét a győzelemből.

A D csoportban a korábbi olasz válogatott focista, Vincenzo Montella győzelemmel mutatkozott be a török válogatott kispadján, miután csapata a 23 éves Baris Yilmaz góljával 1-0-ra győzött a vb-bronzérmes horvát csapat otthonában, s ezzel átvette a vezetést mostani riválisától a csoportban. A horvátok ezzel történelmi pofont kaptak, ugyanis még sosem veszítettek Eb-selejtezőt hazai pályán.

Az E csoportban az albán válogatott több mint egy félidőt emberelőnyben játszva 3-0-ra legyőzte a cseh csapatot. A brazil Sylvinho által vezetett albán együttes ezzel hatalmas lépést tett az Eb-szereplés felé, ugyanis négy pont előnnyel vezeti a csoportját a lengyel válogatott előtt. Ugyanebben az ötösben a Robert Lewandowskit nélkülöző lengyel válogatott 2-0-ra győzött a Feröer-szigeteken, így - a csehek veresége miatt is - feljött a második, továbbjutást érő helyre a tabellán.

Az I csoport fehérorosz-román találkozóját zárt kapuk mögött, az újpesti Szusza Ferenc Stadionban rendezték, de a felek nem bírtak egymással, a meccs gól nélküli döntetlennel zárult.

Európa-bajnoki selejtezők:
A csoport:
Spanyolország-Skócia 2-0 (0-0)
Ciprus-Norvégia 0-4 (0-1)

Az állás: 1. Skócia 15 pont/6 mérkőzés, 2. Spanyolország 12/5, 3. Norvégia 10/6, 4. Georgia 4/5, 5. Ciprus 0/6

D csoport:
Horvátország-Törökország 0-1 (0-1)
Lettország-Örményország 2-0 (1-0)

Az állás: 1. Törökország 13 pont/6 mérkőzés, 2. Horvátország 10/5, 3. Örményország 7/6, 4. Wales 7/5, 5. Lettország 3/6

E csoport:
Albánia-Csehország 3-0 (1-0)
Feröer-szigetek - Lengyelország 0-2 (0-1)

Az állás: 1. Albánia 13 pont/6 mérkőzés, 2. Lengyelország 9/6, 3. Csehország 8/5 (7-5), 4. Moldova 8/5 (5-5), 5. Feröer-szigetek 1/6

I csoport:
Andorra-Koszovó 0-3 (0-1)
Fehéroroszország-Románia 0-0

Az állás: 1. Svájc 14 pont/6 mérkőzés, 2. Románia 13/7, 3. Izrael 11/6, 4. Koszovó 7/7, 5. Fehéroroszország 5/7, 6. Andorra 2/7