Vágólapra másolva!
A Ferencváros elleni 1-6 után ismét hazai pályán szenvedett súlyos, ötgólos vereséget az MTK, amelyik ezúttal a Puskás Akadémiától kapott ki nagyon simán. 

Huszonhárom másodperc elteltével máris védenie kellett a Puskás Akadémia kapusának, a második percben pedig máris megállt a mérkőzés, Soisalo kezére pattant a labda, és három perces videozás után Antal Péter tizenegyest ítélt a hazaiak javára, amit Stieber Zoltán elemi erővel bombázott a felső lécre.

A gól után átvette az irányítást a Puskás Akadémia, és

a 10. percben egy szöglet után Batik Bence közeli fejesével meg is szerezte a vezetést a felcsúti csapat.

A gól után az MTK is fentebb merészkedett, és voltak is kisebb helyzeteik, azonban négy perccel azt követően, hogy sérülés miatt elvesztették Bobál Gergelyt, újabb gólt kaptak: Soisalo ugratta ki Gruber Zsombort, a fiatal szélső pedig egy csel után 17 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (0-2).

Szünet előtt szépíthetett volna az MTK, de Stieber szabadrúgását Markek nagy bravúrral tolta ki a bal kapufa mellé.

1. félidő
38Mikael Soisalo
38Zsombor Gruber
37Dávid Bobál
10Mikael Soisalo
10Bence Batik
6Zoltán Stieber
2. félidő
91Wojciech Golla
91Artem Favorov
86Zsolt Nagy
74Lamin Colley
74Zsolt Nagy
68Nemanja Antonov
68Benedek Varju
65Luciano Slagveer
65Marius Corbu
60Zoltán Stieber
60Mátyás Kovács
58Marius Corbu
58Zsombor Gruber
48Zoltán Stieber
46Roland Szolnoki
46Jonathan Levi
46Mikael Soisalo
Összeállítások
MTK Budapest3-4-2-1
Puskás Akadémia FC4-3-3
Football Pálya
71
Patrik
Posztobányi
17
Patrizio
Stronati
18
Marius
Corbu
20
Mikael
Soisalo
33
Brandon
Ormonde-Ottewill
25
Zsolt
Nagy
30
Zsombor
Gruber
5
Bence
Batik
22
Roland
Szolnoki
14
Wojciech
Golla
10
Jonathan
Levi

MTK Budapest

Kezdők
30Barnabás Biben
29Rajmund Molnár
6Mihály Kata
7Zoltán Stieber
60
48
6
8Dániel Zsóri
22Viktor Gey
20Mátyás Kovács
60
21Gergő Kocsis
2Benedek Varju
68
10István Bognár
4Dávid Bobál
37
3Nemanja Antonov
68
28Ádám Miknyóczki
27Patrik Kovács
24Dániel Vadnai
17Nikolas Spalek
16Bence Végh
15Márk Kosznovszky
11Ákos Zuigéber
13Gergő Rácz
1Patrik Demjén
Cserék

Puskás Akadémia FC

Kezdők
71Patrik Posztobányi
17Patrizio Stronati
18Marius Corbu
65
58
20Mikael Soisalo
46
38
10
33Brandon Ormonde-Ottewill
25Zsolt Nagy
86
74
30Zsombor Gruber
58
38
5Bence Batik
10
22Roland Szolnoki
46
14Wojciech Golla
91
10Jonathan Levi
46
27Gergő Ominger
21Jakov Puljic
19Artem Favorov
91
15Jakub Plsek
11Luciano Slagveer
65
9Lamin Colley
74
7György Komáromi
74Martin Auerbach
24Tamás Markek
Cserék

A második félidő kiegyensúlyozott játékot hozott, de továbbra is a Puskás Akadémia játszott veszélyesebben, Demjén Patriknak több komoly védést is be kellett mutatnia, hogy ne változzon az eredmény.

A 65. percben azonban már a válogatott kapus is tehetetlen volt: a vendégek könnyedén jutottak el a hazai tizenhatosig, ahol Colley megjátszotta Corbut, ő csellel elküldött egy védőt, majd Gruberhez hasonlóan visszahúzta a labdát a rövid alsó sarokba - szép gólt volt (0-3). Az MTK sorozatban a tizedik gólt kapta hazai pályán. És még nem volt vége,

mert a 74. percben a sérülése után a válogatottba is visszatérő Nagy Zsolt is betalált (0-4).

Sőt a ráadás első percében egy szabadrúgás után Bolla fejelte középre a labdát, amit Favorov két lépésről bólintott a kapuba (0-5), ami azt jelenti, hogy a Fradi elleni vezető gól óta a 14. találatot kapták válasz nélkül (1-6 a zöld-fehérek és 0-3 a Vidi ellen).

A Puskás Akadémia győzelmével feljött a 4. helyre, míg az MTK maradt a 6. helyen.

Eredmény, NB I 10. forduló:
MTK FC - Puskás Akadémia FC 0-45 (0-2)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Antal Péter
gól: Batik B. 10., Gruber 38., Corbu 65., Nagy Zs. 74., Favorov 90+1.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista