Vágólapra másolva!
Megoperálták Bobál Dávidot, az MTK vasárnap Achilles-ín-szakadást szenvedő védőjét.

A fővárosi csapat védője, Bobál Dávid a Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzésen (0–5) az első gól tájékán meghúzódott, de a bokájában nem érzett olyan fájdalmat, hogy ne tudja folytatni a játékot. Nem sokkal később mégis úgy érezte, hogy a sarkára kapott egy rúgást, ennek következtében a földön is maradt.

Hosszú kihagyás vár a védőre Forrás: MTK

A játékost kedden megműtöttek. A beavatkozás rendben lezajlott, a védő gipsz sín rögzítést kapott, amelynél mindig állítják majd a lábának ideális fokot a megfelelő feszüléshez. Nagyjából hat hét után válhat meg a rögzítéstől, azt követően következik a gyógytorna. Felépülése optimális esetben is legalább fél évet vehet igénybe - derült ki az MTK hivatalos oldaláról.