Óriási meglepetés a Fradi-meccsen, a végén kiállították Lisztes Krisztiánt is

STANKOVIC, Dejan
Dejan Sttankovics, a Ferencváros vezetőedzője köszöni meg a biztatást a szurkolóknak
Vágólapra másolva!
A címvédő Ferencváros hazai pályán kétgólos előnyről 2-2-es döntetlenre végzett az előző szezonban bronzérmes Debrecen ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának vasárnapi rangadóján.

A zöld-fehérek az új vezetőedző, a szerb Dejan Stankovics irányításával veretlenül fogadták a Debrecent. A mérkőzés esélyese egyértelműen a Ferencváros volt, ugyanis az utóbbi öt meccsét megnyerte az OTP Bank Ligában, ezeken a találkozón 20-4-es volt a gólkülönbsége, miközben a hajdúságiak az előző három bajnokiját elvesztették.

A fővárosban az elmúlt több mint tíz évben minimális sikerélménye volt csak a hajdúságiaknak, igaz, a 2012-ben indult nyeretlenségüket éppen a legutóbbi látogatásuk alkalmával tudták megszakítani a Groupama Arénában, ahol az előző idény 32. fordulójában 3-1-re diadalmaskodtak, ám összességében 1943 óta csupán ötször nyertek a Fradi vendégeként.

Dejan Sztankovics vezetőedző a Debrecen ellen csak egy helyen változtatott kezdőcsapatán, a belső védő Ibrahim Cissé helyett Samy Mmaee kezdett.

Álomszerűen kezdte a meccset a Ferencváros, amely egy óriási védelmi hibának is köszönhetően már a 16. másodpercben megszerezte a vezetést Marquinhos fejesével.

Dejan Stankoviccsal továbbra is veretlen a Ferencváros Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A gyors hazai gól nem fogta meg a DVSC-t, amely intenzív letámadásokkal próbálta zavarba hozni a Fradi védőit. A következő percekben nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, ugyanis a két csapat gyakran késztette egymást hibázásra. Aztán a 17. percben Abu Fani vállalt el egy távoli lövést mintegy 18 méterről, a jobb alsóba tartó labdát viszont Megyeri Balázs bravúrosan ütötte szögletre. A sarokrúgást Megyeri rossz helyre öklözte, Samy Mmaee pedig a tizenegyespont vonaláról nagy erővel a léc alá fejelte a labdát, ezzel már 2-0-ra vezetett a Ferencváros.

A Debrecen első helyzetére a 25. percig kellett várni, akkor Dzsudzsák Balázs a saját térfeléről indította Bárány Donátot, aki egyedül törhetett kapura, de a tizenhatos előtt Henry Wingo becsúszva hatalmasat mentett. A folytatásban a hazai kapu többször is veszélybe került, a 40. percben Dzsudzsák szabadrúgásába Bárány piszkált bele közelről, de Dibusz nagy bravúrral védeni tudott. Az első félidő hosszabbításában azonban már a Fradi válogatott kapusa is tehetetlen volt. Egy kipattanót Romancsuk visszaemelt, a túl oldalon Domingues Vajda Botondhoz fejelt, aki közvetlen közelről a kapuba lőtt, ezzel még a szünet előtt visszajött a meccsbe a Loki.

Kis híján a második félidő is egy gyors góllal kezdődött, de Loncsar lövését Dibusz bravúrral védte. A túloldalon pedig Megyerinek kellett nagyot mentenie, miután Kusnyír majdnem a saját kapujába passzolt.

A 64. percben aztán egyenlített a Debrecen: egy ferencvárosi labdavesztés után Domingues cselezte ki Cissét, majd 13 méterről lőtt, a labda pedig Dibuszról a bal felsőbe pattant.

Alig néhány perccel később óriási hazai ziccer maradt ki, majd Dejan Stankovics becserélte Lisztes Krisztiánt és Pesicset. Az egyenlítő gól után egyre magabiztosabban kezdett játszani a Debrecen, többször is hibára kényszerítve a címvédőt. A 74. percben Zachariassen fejelt ismét a debreceni kapuba, ám les miatt nem adta meg a találatot a játékvezető.

Az utolsó percekben mindkét csapat megtett mindent a győzelemért, de az eredmény már nem változott, ám

a Fradi emberhátrányban fejezte be a meccset, mivel Lisztes Krisztiánt egy percen belül kapott két sárga lappal kiállította a bíró. A 18 éves tehetség az első sárga lapot műesésért, míg a másodikat egy elkésett becsúszás miatt kapta.

A DVSC így három vereség után szerzett ismét pontot, míg a listavezető Ferencváros szezonbeli első döntetlenjét játszotta, ám Dejan Stankovics irányításával továbbra is veretlen.

1. félidő
37Samy Mmaee
36Mohammed Abu Fani
18Samy Mmaee
11Hamzat Ojediran
1Marquinhos
2. félidő
94Krisztián Lisztes
94Krisztián Lisztes
94Erik Kusnyir
90Balázs Dzsudzsák
86Aleksandar Pesic
85Zsombor Bévárdi
82Kristoffer Zachariassen
81Brandon Domingues
78Oleksandr Romanchuk
72Donát Bárány
69Marquinhos
69Mohamed Ali Ben Romdhane
64Hamzat Ojediran
64Brandon Domingues
57Donát Bárány
52Henry Wingo
49Brandon Domingues
49Botond Vajda
46Samy Mmaee
46Cebrail Makreckis
46Nimród Baranyai
46Botond Vajda
Összeállítások
Ferencvárosi TC4-2-3-1
DVSC4-2-3-1
Football Pálya
23
Lóránd
Pászka
90
Dénes
Dibusz
3
Samy
Mmaee
7
Mohamed
Ali Ben Romdhane
15
Mohammed
Abu Fani
16
Kristoffer
Zachariassen
18
Dávid
Sigér
19
Barnabás
Varga
31
Henry
Wingo
10
99
Cristian
Ramírez
99
Brandon
Domingues
21
Oleksandr
Romanchuk
20
Stefan
Loncar
18
Hamzat
Ojediran
17
Donát
Bárány
11
János
Ferenczi
1
Marko
Milosevic
87
Márk
Engedi
8
Máté
Tuboly
27
Ádám
Bódi
31
Zsombor
Bévárdi

Ferencvárosi TC

Kezdők
23Lóránd Pászka
90Dénes Dibusz
3Samy Mmaee
46
37
18
7Mohamed Ali Ben Romdhane
69
15Mohammed Abu Fani
36
16Kristoffer Zachariassen
82
18Dávid Sigér
19Barnabás Varga
31Henry Wingo
52
10Marquinhos
69
1
99Cristian Ramírez
1Ádám Varga
5Muhamed Besic
11Owusu Kwabena
14Amer Gojak
17Eldar Civic
21Endre Botka
22Myenty Abena
25Cebrail Makreckis
46
76Krisztián Lisztes
94
94
72Aleksandar Pesic
86
30Péter Baráth
27Ibrahim Cissé
Cserék

DVSC

Kezdők
99Brandon Domingues
81
64
49
21Oleksandr Romanchuk
78
20Stefan Loncar
18Hamzat Ojediran
64
11
17Donát Bárány
72
57
11János Ferenczi
1Marko Milosevic
87Márk Engedi
8Máté Tuboly
27Ádám Bódi
31Zsombor Bévárdi
85
33József Varga
55Andrija Majdevac
77Márk Szécsi
25Nimród Baranyai
46
29Erik Kusnyir
94
16Balázs Megyeri
22Botond Vajda
49
46
10Balázs Dzsudzsák
90
89Alexandros Kiziridis
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista