Vágólapra másolva!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Kecskeméti TE a hivatalos honlaján jelentette be, hogy elindulhat a Széktói Stadion felújításának első üteme.

A KTE ügyvezetője, dr. Filus Andor a Széktói Stadion fejlesztése kapcsán friss hírekkel szolgált. Az első ütem kapcsán megszületett a határozat,

így a pályatest korszerűsítése a legközelebbi, erre lehetőséget adó időpontban elindul, előreláthatólag a 2023/2024-es szezon végén.

Felújítják a KTE stadionját Forrás: Facebook/Kecskeméti TE/Reti Attila

"Megszületett a határozat, ami lehetővé teszi a pálya felújítását, köszönöm a városnak is azt, hogy minden követ megmozgatott ezért. Ez azt jelenti, hogy

Nem mindegy természetesen, hogy hova tesszük le fűtéssel együtt az új pályát, hiszen a korábbi futókör miatt azt is nézni kell, hogyan haladhatunk aztán tovább. Több verzió is létezik a stadion átépítésére, de ezekről később születhet döntés" – mondta dr. Filus Andor.

A teljes beszélgetés a linkre kattintva olvasható el.