Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keddi döntése értelmében a 2028-as Európa-bajnokságnak az Egyesült Királyság és Írország, míg a 2032-es kontinenstornának Olaszország és Törökország közösen ad otthont.

Az UEFA mindkét esetben az egyetlen versenyben maradt pályázatot hirdette ki győztesnek.

Az öt és kilenc év múlva sorra kerülő tornák házigazdáinak nevét Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke jelentette be a szövetség nyoni központjában rendezett eseményen.

Törökország eredetileg a 2028-as Eb-re is pályázott, de visszalépett, és az olaszokkal közösen a négy évvel később sorra kerülő eseményre kandidált.

EURO-2028/2032 - A britek és írek, valamint az olaszok és a törökök a rendezők Forrás: UEFA

Az angolok 1996 után másodszor, az olaszok 1968 és 1980 után harmadszor lesznek házigazdái az Eb-nek, a további társrendezők - 2028-ban Skócia, Wales, Észak-Írország és Írország, 2032-ben Törökország - először adnak otthont a tornának.

A döntést ugyanakkor a szabályok értelmében az UEFA végrehajtó bizottságának még jóvá kell hagynia a keddi ülésén.

A következő, 2024-es Európa-bajnokságot Németország rendezi.

Az eddigi Európa-bajnokságok és a következő három torna rendezői:
1960: Franciaország
1964: Spanyolország
1968: Olaszország
1972: Belgium
1976: Jugoszlávia
1980: Olaszország
1984: Franciaország
1988: NSZK
1992: Svédország
1996: Anglia
2000: Belgium és Hollandia
2004: Portugália
2008: Svájc és Ausztria
2012: Lengyelország és Ukrajna
2016: Franciaország
2020 (2021-ben rendezték): 11 európai város (Budapest, London, Róma, München, Koppenhága, Glasgow, Amsterdam, Bukarest, Sevilla, Szentpétervár, Baku)
2024: Németország
2028: Egyesült Királyság és Írország
2032: Olaszország és Törökország