Vágólapra másolva!
Pályafutása egyik legszebb időszakaként emlékszik vissza a belga Genknél töltött évekre Tőzsér Dániel, 31-szeres válogatott futballista, aki a klub meghívására vendégként érkezett a Ferencváros elleni csütörtöki Konferencia-liga csoportmérkőzésre.

Nagyon családias a légkör ennél a klubnál, ez az egyik legnagyobb erénye. Ugyan az évek alatt nemzetközileg is elismert együttes lett, és volt már az is a mi időnkben, mégis vannak olyanok, aki több évtizede az egyesületnél dolgoznak, szertárosok, edzők, vagy a vezetőség bizonyos tagjai" - nyilatkozta a meccs délelőttjén Tőzsér Dániel, aki 2008 és 2012 között erősítette a csapatot és korábbi pályaedzője két héttel ezelőtt hívott meg az összecsapásra.

Tőzsér Dániel 31-szeres magyar válogatott labdarúgó, az FTC és a Genk volt játékosa interjút ad az M4 Sport televíziónak Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A 38 éves középpályás megjegyezte, a Genknél minden bizonnyal azért is gondolnak vissza jó szívvel a magyar játékosokra, mint például a rajta kívül ugyancsak meghívott Brockhauser Istvánra és Köteles Lászlóra, mert külön-külön is szép sikereket értek el az együttessel.

- mondta Tőzsér, aki a Genkkel a BL-ben 2011-ben a csoportkörben a Chelsea, a Bayer Leverkusen és a Valencia ellen is pályára lépett, és mindhárom hazai meccsükön döntetlent értek el.
Tőzsér Dániel elárulta, amikor 2008-ban az AEK Athéntól távozott, a spanyol élvonalban szereplő Deportitvo La Corunától is volt megkeresése, végül azonban menedzserével közösen a Genk mellett döntöttek.

- mondta a magyar futballista, aki szerint a fiatal játékosok számára Belgium az egyik legjobb hely a fejlődésre, ráadásul a bajnoki meccseket folyamatosan figyelik az európai topklubokkal kapcsolatban lévő menedzserek.

Tőzsér a Chelsea ellen is játszott Forrás: Belga via AFP/Virginie Lefour

Annak idején Tőzsér Dániel együtt futballozott

Thibaut Courtois-val és Kevin De Bruynével, a Real Madrid és a Manchester City azóta már BL-győztes klasszisaival is, akik mindketten a klub kiváló utánpótlásából kerültek ki.

A magyar játékos kiemelte, előbbivel azóta is rendszeresen tartja a kapcsolatot, szerdán is beszéltek telefonon, De Bruyne viszont jóval "visszahúzódóbb", de így is sok közös emlékük van, hiszen egymás mellett játszottak a pályán.

A Konferencia-liga meccsel kapcsolatban Tőzsér Dániel elmondta, egy remek hangulatú összecsapást vár, egy "szép futballestet", ahol hasonló erősségű csapatok találkoznak majd és az dönthet, ki akarja majd jobban a három pontot.